“Egy regényben levezetheted az összeadás vagy szorzás részleteit, de egy forgatókönyvnél csak a végeredmény szerepelhet” – Rácz Ráhellel beszélgettünk az Időtlen című kötetéről

Rácz Ráchel Időtlen című könyvének gerincén látható egy labirintus-logó, amely nemcsak a kötetet gondozó BOOOK Kiadót jelzi, hanem egyfajta időlabirintust is jelenthet. Az időlabirintus a múltszázadfordulón indul, majd 1918, 1944, 1955, 1972 után a jelenben érjen véget a történet.  Rácz Ráchel időgépe maga az Időtlen című fotókkal gazdagon illusztrált könyvtárgy, tele történelmi életképekkel, sorsfordító jelenetekkel, ahol Malevics négyzete helyett egy másik geometriai alakzat kerül fókuszba, a szerelmi háromszög. A szerzővel beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Könyved szereplői időutazók, így rögtön adódik a kérdés: a  megidézett korszakokból melyikben éltél volna legszívesebben?
A tízes évek Budapestje izgalmas korszak lehetett valahol a régi és új világ határán. Nagyon érdekesek azok az eszmék, művészeti és kulturális áramlatok, energiák, amik akkor hatottak a korombeli fiatalokra. Szívesen dumálnék egyet Polányi Károly mamájával, aki egy rendkívül gazdag és pezsgő szellemi életet fogott közre. Benéznék az 1917-es Az Aranyember forgatására, ugyanakkor érdekel az Andrássy Katinka életmű is – hiszen számos arisztokrata, vagy magas rangú fiatal gondolta akkor, hogy odamond az elidőtlenedett fényűzésnek és valahogyan rezonál a progressziókra. De persze szürcsölnék egy turmixot a Mézes Mackóban is egy Illés koncert előtt, vagy leugranék a ’73-mas diósgyőri fesztiválra!

A köteted egy afféle könyvtárgy, részt vettél a fotóstylingen, a színkarakterek kialakításában?
Igen, kb. mint egy rendező/ vagy egy „art director”. Felhívtam Balázs István Balázst, és vázoltam neki az ötletet. Nagyon megtetszett neki, sokszor találkoztunk, agyaltunk, hogyan lehetne ezt jól vizuálisan megfogni, és a romos, elhagyatott háztól a fóliával beborított külvárosi sikátorig sok minden felmerült, de erőltetettnek tűnt. Egy minimalista, absztrakt, elemelt teret akartunk, s így született meg, hogy játszunk pusztán a színnel-fénnyel. Juhász Péter a 235 Productions vezetője stúdiós lehetőséget nyújtott nekünk, Kovács Ildikó (MAFILM) és Havas Ágnes (MNF) pedig szintén nagyon nyitottan fogadták az ötletet, jelentős kedvezményt kaptunk a jelmezekre. A szívprojekt alkotói Ébner Aletta és Legány Réka (jelmez- és látvány), Sziládi Hajna, Bán Bálint és Porogi Ádám. A munka olyan volt, mint egy forgatás, csak nem mozgó, hanem állóképre vettünk. Nagyon klassz hangulatban telt és rendkívül hálás vagyok mindenkinek, hogy bizalmat szavaztak nekem, pedig akkor még se fillérem se kiadóm nem volt csak a bazi nagy elszántság! A kiadót már a szöveg + képanyaggal kerestem meg.

A könyv treatment-jellege felveti, hogy eredendően te ezt egy filmnek láttad először…
Abszolút, sőt, ha inspirációs forrást keresnék sem annyira könyv, mint filmélményt mondanék. Mivel film szakos voltam és forgatókönyvírással is foglalkozom talán nem is furcsa. A filmregény egyébként a ’10-es, ’20-as években egy bejáratott dolognak számított, s hangulati elemei csak az új regénynél (pl. Marguarite Duras), vagy a korai szerzői filmnél jelentkeztek újra (Francois Truffaut, Alain Resnais, Szabó István, Rózsa János). Ez a mű valahogy kutatja a filmdramaturgia és az irodalom ötvözésének lehetőségeit. Jó lenne filmre vinni, de jelenleg egy másik tervem van fejlesztés alatt.

Rácz Ráchel

Aki időutazós fantasyt ír, az alig tudja 500 oldal alatt tartani a könyvét. Ehhez képest a tiéd kimondottan rövid. Honnan ez a visszafogottság?
Ennek is a filmes háttér lehet az oka. Amikor jelenetekben gondolkozol (mint itt is) sűrítve két-három mondatban kell robbantani, a forgatókönyvnél nincs lehetőség terjedelmességre. Időben is csak egy van: a jelen. A karakteredet pedig csak a mondatai, gesztusai által definiálhatod. Egy regényben levezetheted az összeadás vagy szorzás részleteit, de egy forgatókönyvnél csak a végeredmény szerepelhet.

Láthatóan erős benned a történelem iránti fogékonyság, bonyolult történelmi összefüggéseket is simítasz el egy-egy dialógusban. Szóval, honnan ez az érdeklődés?
A nagyszüleim már gyerekkorom óta traktáltak a családi sztorikkal, az őseimet is nagyban alakította a történelem, imádtam hallgatni őket. Talán innen az érzékenység az egyén- és történelmi helyzet közti kapcsolatára. A szüleim sok klasszikus filmet néztek mindig, így kvázi nekem a Jancsi és Juliska helyett a Liliomfi, Az én kis falum, vagy a Meseautó lett a mese. A régi filmek által pedig belém plántálódtak bizonyos korszakok szófordulatai, hangulatai. A suliban is sokkal jobban szerettem a törit, mint az irodalmat, a film- és a művészettörténeti egyetemi tanulmányokhoz megint csak elengedhetetlen volt a töri.

1955-ről írsz és nem 1956-ról. Miért? Egyáltalán: miért pont ezeket az éveket választottad? 1918 helyett választhattad volna 1920-at is, a párizsi békeszerződés évét….1972 helyett 1968-at… Miért nem ragadtál meg konkrét eseményeket, mondjuk 1956. október 25-ét…
Direkt nem ezekkel a felkapott évszámokkal foglalkoztam. 1918 nagyon izgalmas, hiszen a háború véget ért, még nincs sem vörös, sem fehér terror, nincs még Trianon, hatalmas gáz van, de még bíznak, főleg a fiatalok, remélik a demokráciát, az innovációt és a feudális rend meghasadását. 1955 is egy olyan éra, ahol már nincs jelen a kegyetlen Rákosi-diktatúra, de még nincs ’56. Egy kisrealista sorstragédia egy ilyen helyzetben jól megmutatkozhat. ’72 pedig kissé tragikomikus, afféle Tűz van babám. Itt vannak „a seggberúgott ’68-asok”, a rock egyre nagyobb teret hódításában pedig itthon még javában beat zenekarnak konferálják az LGT-t, az Illést, vagy táncdalként Koncz Zsuzsát. Bázis-nyugalom, nagy alkuk fél-jólétekért.

A könyv Bródy János idézetekkel van tele. Az ember első blikkre egy a te korosztályodhoz közelebb eső dalvilágra gondolna, mondjuk a kortárs underground világából számított volna mottókra….
Bródy szerzői attitűdje kortalan, időtlen. Híd a magas irodalmi és az igényes popkultúra közt. Mesterien tud húsbavágó szófordulatokat használni, egyszerűen közvetíteni bonyolult társadalmi összefüggéseket. Erre kevesek képesek. Vagy bemész a magas irodalmi szektorba, vagy elpopkultúrálódsz, de hogy demokratikusan szóld dalban a mélységes tutit, na az nehéz. A város közepén, Maszkabál, Te voltál virágnyelven, népnyelven szól komoly és fontos társadalmi tartalmakról.

Lehet tudni rólad, hogy komolyan foglalkoztál vinyl gyűjtéssel. Ilyenkor ritkaságokra mentél rá (pl. Syrius: Az ördög álarcosbálja, stb.) vagy teljes éleműveket gyűjtöttél…
Ez a szerelem felhagyott, a lemezeim nagy részét eladtam, bár évekkel ezelőtt be voltam zsongva, Szyksznian Wandával csináltunk is egy kis riportfilmet ebben a témakörben. Nem voltam „professzionális gyűjtő”, inkább a feelingre mentem mint a szakszerű gyűjtésre. Jó hallani, ahogy ropog, kell valami a gyertya meg a fröccs mellé, vagy akármikor ráeshetek a szomszédomra. A fontos kedvenceim azért megtartottam, pl. Dés-Bereményi Átutazó, Mini a Vissza a városba, Loksi, Titkaim, Széttört álmok, Ünnepnap, Koncz Zsuzsák, Francoise Hardy, France Gall, vagy a Zalatnay-LGT Minden szó egy dal. Az apukámtól és nagypapámtól örökölt jazz, jazz-rock hőskor darabjai is megvannak persze, pl. If, Billy Cobham, Modern Jazz Quartet, The Dave Brubeck Quartet.

Így ér véget a könyv: „…teljes és tökéletes az élet – most, hogy már nincs idő!” Neked mi az, amire minden körülmények között van időd?
A social mediara értettem ezt az utolsót, a megcsinált boldogságra. Egyébként sok ilyen van, például Csipeszre, a vak macskuszomra. Tavaly, egy késő őszi napon egy szőrmók kuporgott a bejáratom előtt. Fogalmam nincs hogy került oda, de ahogy megérkeztem felállt és dorombolva dörgölőzött a lábamhoz. Befogadtam. Az első vizsgálatán derült ki, hogy valószínűleg egy tenyésztett bengáli macska, akit a tenyésztője utcára dobott, mert a vaksága miatt már nem tudta jó áron eladni (állítólag ezt szokták csinálni velük). Nagy cinkosok vagyunk!

Képek: Szívprojekt

2019-02-05T15:07:30+00:00 2019. február 4.|