Horányi Juli Youli névre keresztelt formációjával már több mint egy éve szinte csak saját dalokkal áll a közönség elé. A jelmeztervezőként is sikeres énekesnő ma már csak a zenére koncentrál, bár ahogy mondja, a célja éppen az, hogy egy kicsit lazítson a perfekcionizmusom. Lehet valaki „előre megfontolt szándékkal” spontán? Elhagyható valaha a tehetségkutató béklyója? Hátrány, ha valaki „kis kerülővel” kerül a zenei pályára? A Cseh Tamás Program támogatásával új lemezén dolgozó Horányi Julival ezekre a kérdésekre is kerestük a választ.

LEIRER TÍMEA – 061

Mindig is énekesnőnek készültél? Így képzelted el magad gyerekkorodban? Hiszen sokáig nem énekeltél, jelmeztervezőként dolgoztál.
Érdekes kört tettem meg, mire eljutottam oda, ahol most tartok. Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor anyukám észrevette, hogy nagyon muzikális vagyok, ezért beíratott a zeneiskolába. 15 éves koromig nagy hévvel tanultam énekelni és zongorázni, akkoriban egyértelműnek tűnt, hogy nekem a zenével “dolgom van”. Arról álmodoztam, hogy énekesnő leszek, hogy egyszer majd a színpadon állok, hogy klipekben szerepelek majd. Aztán később kiderült, hogy valószínűleg nem voltam elég határozott, nem gondoltam elég komolyan, hiszen amikor a szüleim úgy vélték, hogy a sok különóra – így az zene is – a tanulmányi eredményem rovására megy és azt javasolták, hagyjam abba, beleegyeztem. Aztán a sors valahogy mégis művészeti irányba terelt, hiszen drámatagozatos gimnáziumba vettek fel, ahol hamar kiderült, hogy jól énekelek. Bátorítottak a tanárok és a társaim, ezért újra elkezdtem énektanárhoz járni, gyakorolni.

Ehhez képest végül mégis képzőművészeti vonalon, jelmeztervezőként tanultál tovább gimnázium után.
Igen, hiszen azzal, hogy olyan sok évet kihagytam, nagyon lemaradtam, nem lett volna esélyem a „profik” között. Úgyhogy mivel mindig is érdekelt a képzőművészet és jól rajzoltam, jelentkeztem előbb a dekoratőr iskolába, majd pedig a kaposvári egyetem látványtervező szakára, amit el is végeztem.

Aztán dolgoztál is, többek között a Vígszínháznak, a Karinthy Színháznak, a Budapest Bábszínháznak, ami nem akármilyen referencia. Mikor kapott újra központi szerepet az éneklés?
Bár nagyon szerettem a színházat, úgy éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, hiányzott valami az életemből. Újra énekelni kezdtem, volt egy Plüss nevű formációnk és szólóban is készítettem dalokat, majd pedig megalapítottuk Álmos Gergővel a Mius nevű zenekart. Ezt is a sors hozta így, hiszen egy közös ismerősünk hozott össze minket Gergővel, aki másfajta projekthez keresett énekesnőt, de aztán annyira megtetszett neki a hangom, hogy azt a projektet lezárta és létrehoztuk ezt a duót.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Mius egy nagyon sikeres elektronikus –underground formáció volt, több dalotokat is játszották a rádiók. Ez lehetett volna a jövő útja, nem? Ehhez képest belekezdtél megint valami újba,  jelentkeztél az X-Faktorba, egyedül.
Igen. Két albumot is készítettünk, úgy gondolom, hogy szerette a közönség a projektet és pont, amikor igazán elindult velünk a szekér, én döntöttem úgy hogy kiszállok és a saját utamat járom.

Tudható, hogy Gergővel a színpadon túl is egy pár voltatok. Szakmai vagy magánéleti oka volt az újabb váltásnak?
Magánéleti téren és szakmailag is úgy éreztem, hogy lépnem kell és erre kínált lehetőséget az X-Faktor. Hirtelen ötlet volt, de biztos, hogy ha maradéktalanul elégedett lettem volna a Mius-féle vonallal, biztosan nem jelentkezem a tehetségkutatóba. Mindig populárisabb, dallamosabb zenét szerettem volna énekelni, Gergő viszont inkább az elektronikus, underground irány felé akarta tolni a dolgot. Így a terveink egyre távolabb kerültek egymástól, azt hiszem borítékolva volt, hogy vége lesz. Amikor befejeződött az X-Faktor, egy ideig úgy gondoltam, hogy a szólókarrierem építése mellett azért énekelek még a Miusban is, de rá kellett jönnöm, hogy miután a közönség nagy része popénekesnőként ismert meg a televízióban, már ezt fogják várni tőlem és csalódni fognak, ha nem ezt kapják a Mius koncerteken is. Ezért kiszálltam.

Az X-Faktor ötödik szériájában te lettél a második helyezett. Így utólag értékelve a dolgot: jó ötlet volt a tehetségkutatóba jelentkezni vagy nem?
Az, hogy a tévéműsornak köszönhetően sokan megismerték a nevem, széles közönségnek megmutathattam magam, mindenképpen felgyorsította az eseményeket, óriásit lendített a karrieremen. Viszont a mai napig ott a kérdés bennem, hogy ha nem választom ezt az utat, ha ugyanígy megszerzem ezt a hírnevet, csak sokkal lassabban, sokkal küzdelmesebben, akkor vajon hogyan alakult volna az életem. Ha őszinte vagyok magammal, be kell ismernem, hogy nem feltétlenül az X-Faktor kínálta ismertség az, amire vágytam. Nagyon jót tett nekem, nagyon sokat segített akkor, de az ilyen típusú ismertség hosszú távú megoldást nem kínál. Mai fejjel, látva azt, hogy a valódi zenei karrier és a „celeb” irány milyen távol áll egymástól, már lehet, hogy nem jelentkeznék.

Inkább választanád a „lassabb” utat?
Igen, mint ahogy most is azt csinálom, próbálom elfogadtatni magam és a zenei világomat a közönséggel.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nem könnyebb úgy, ha már ismerik az ember nevét?
Sőt, inkább nehezebb. Fura helyzet: a nevedet és az arcodat már ismeri a közönség, hallott is énekelni, ezért vár tőled valami hasonlót, mint a tehetségkutatóban elhangzott. Ehhez képest te megpróbálod elfogadtatni velük a saját dalaidat és a tévé show nélküli önmagad. Így nemcsak a saját személyiségem és zenei stílusom kell felépíteni, hanem még azt is bizonyítanom kell, hogy többre is képes vagyok, mint mások dalait újra elénekelni. Nagyon nehéz kibújni a „tehetségkutatós” skatulyából. Ma már a zenekarommal, Youli néven szerepelünk, a koncerteken saját dalokat játszunk, az esemény házigazdái azonban legtöbbször így is azt kérik, hadd írják ki a plakátra, hogy Horányi Juli az X-Faktorból. Nagyon nehéz ezt elfogadtatni, pedig ez már egy egészen másfajta zenei világ.

Pedig te azért nem lettél „celeb”.
Voltak felkéréseim, lett volna lehetőségem, hogy ezt az utat válasszam, de a legtöbb olyan meghívást, ami nem a zenéről és a koncertezésről szól, elutasítottam. Nem szeretném ezt az utat járni, mert látom jó néhány pályatársamon, hogy nem jó irányba vezet.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Amikor Horányi Juliból Youli lettél, az zenekart is jelöl? Állandó formáció vagytok?
Igen, ez volt a célom. Gondolkodtam, hogyan nevezzük a zenekart úgy, hogy az én nevem is benne legyen és végül erre jutottam. Nem szerettem volna, ha mondjuk „Horányi Juli és a fiúk” vagy hasonló néven szerepelünk. Eszembe jutott, hogy ez a fajta névadás már Sade zenekarával is működött. Így lettünk Youli.

Együtt írjátok a dalokat?
Egyelőre még nincs műhelymunka, vagy én írom a dalokat, vagy egy állandó zeneszerzővel ketten. De nagyon szeretném, ha ez változna, így a most készülő új lemezen már lesz egy-két olyan nóta, amelyet a zenekar tagjaival hangszereltünk. Kíváncsian várom, hogy tetszik majd a közönségnek.

Milyen dalok várhatók az új lemezen? Más lesz, mint amit eddig?
Szeretném jobban felvállalni magam és őszintébben énekelni. Korábban mindig nagyon visszafogtam magam. Alapvetően kissé görcsös, de a végletekig maximalista ember vagyok, akinek a fejében örökké ott él egy ideál, amelynek szeretne megfelelni. Ez meggátol, hogy felszabadultan vállaljam a gondolataimat, érzéseimet, nehezen tudom megmutatni magam. Úgyhogy most megígértem magamnak, hogy megpróbálom elfelejteni ezt az ideált és a vele járó görcsöket és csak leülök, megírom, eléneklem, felveszem a dalt úgy, ahogy jön, ahogy éppen jól érzem magam. Nem szeretnék előre azon gondolkodni, hogy mit kellene csinálnom, hogy elnyerjem a közönség tetszését, hanem azt és úgy csinálom, ahogy szeretném, és utána megvárom, hogy vajon tetszik-e a rajongóknak. Így egy sokkal őszintébb, bensőségesebb produkció jön majd létre.

 

Tulajdonképpen eddig mi volt az, aminek megpróbáltál megfelelni?
Azon küzdöttem folyamatosan, hogy a saját magam néha irreális elvárásainak görcsösen megfeleljek. Eldöntöttem előre, hogy hogyan kell énekelni, hogyan kell megállni a színpadon, hogyan kell kinézni a felvételen. Most szeretném egy kicsit hagyni, hogy a pillanatnyi érzéseim is befolyásoljanak. Azt szeretném, ha az alkotás örömét nem venné el az állandó méricskélés, a folyamatos filozofálgatás. Szeretnék egy kicsit spontán lenni.

A legnagyobb díváknak is minden egyes mozdulatok meg van tervezve a színpadon. Említhetjük Beyonce, Sia vagy akár Lady Gaga showját is…
Igen, annyi a különbség, hogy ők már túl vannak az útkeresésen, ők már megtalálták saját magukat és ezekkel a tökéletesre csiszolt show műsorokkal egyéniségüket erősítik. Lady Gagát, Rihannát vagy Madonnát is megismerte a közönség valamilyennek, e köré tervezték később minden mozdulatukat és erre épül minden showjuk. Ez az, amit sokakkal együtt nekem is meg kell tanulnom, hogy előbb a saját egyéniségünket kell megtalálnunk és arra építhetjük fel a showt és nem fordítva.

És milyen lesz az a Juli, aki nem próbál megfelelni, milyen produktum a Youli?
Még nem tudom. Már elkészült a dalok nagy része, fel is vettük őket, de nem tudom kívülállóként hallgatni. Nagyon jól éreztem magam, amíg a felvételek készítettük remélem, hogy ez a hallgatók számára is átjön majd.