Elárverezték Camille Claudel francia szobrásznő utolsó, családi tulajdonban lévő munkáit: a párizsi aukció a becsült ár több mint háromszorosát, összesen 3,5 millió eurós (egymilliárd forintos) bevételt hozott.

MTI

Egyik főműve, a L’Abandon című bronzszobor 1,2 millió euróért kelt el. Az alkotás a Sakuntala indiai mítosz által inspirált sorozat része, értékét előzetesen 800 ezer euróra becsülték. A művet egy “külföldi gyűjtő” szerezte meg az Artcurial aukciósház közlése szerint. Camille Claudel (1864-1943) családjával 1881-ben költözött Párizsba, ahol beiratkozott a Colarossi Akadémiára. Francois Boucher festő fedezte fel, megismertette Paul Dubois-val, a párizsi Képzőművészeti Főiskola igazgatójával és a művészetével rokon formanyelvet képviselő Rodinnel.

A szobrásznő Auguste Rodin, a “modern szobrászat atyja” tanítványa és modellje, később szeretője lett. Viharos, szenvedélyes kapcsolatuk alatt számos szobrot formáltak egymásról. Claudel más  művei mellett megmintázta Rodin mellszobrát, ő pedig több Rodin-szoborhoz állt modellt (A hajnal, 1885; A gondolat, 1886; Camille Claudel főkötőben, 1886-1911). Rodin azonban mégis élettársával, Rose Beuret-vel maradt. Claudel 1893-tól egyedül, visszavonultan élt és dolgozott. Műveinek töredéke maradt csak fenn, mivel nagy részüket szisztematikusan tönkretette, mielőtt bátyja, Paul Claudel költő 1913-ban beutaltatta egy pszichiátriai intézetbe elhatalmasodó betegsége, kényszerképzetei miatt.

Kép: hyperallergic