A világ egyik legfoglalkoztatottabb cimbalomművésze nagy fába vágta a fejszéjét – No Man’s Land című új lemezén egyedülálló módon a hangszeren kívül csak és kizárólag olyan elektronikus zenei elemek hallhatóak, amelyek a cimbalom eszköztárát használják. Lukács Miklóssal többek között arról beszélgettünk, hogyan tud összekapcsolódni egy akusztikus hangszer az elektronikával, hogyan reflektál a lemez a pandémia okozta megváltozott zenefogyasztási szokásokra, de a hazai kortárs zene egyik legsokoldalúbb előadóját arról is kérdeztük, mi a véleménye a Magyar Zene Házáról, melynek hatalmas terében még az átadás előtt volt lehetősége játszani.
MÉNES MÁRTA – 061.hu
Szinte minden hangszert elektronizáltak már a világon, csak a cimbalmot nem. Miért tartottad fontosnak, hogy ez az új lemezen meg tudjon valósulni?
Régi vágyam volt már egy szólólemez. Amikor elkezdtem gondolkodni, hogy mitől lehet aktuális, újszerű egy cimbalomlemez, sok minden eszembe jutott. Nyilván saját kompozíciókat veszek fel, amelyeknek valahogy össze kell kapcsolódniuk. Minden esetben kell egy vezérfonal.
Elgondolkodtam azon, hogy a XX. század mit hagyott hátra nekünk a zenében, mi volt az a felfedezés, ami a zenét új irányba vitte, ez pedig nem más, mint az elektronika. Az elektronika minden műfajra hatott a klasszikus zenétől, a kortárs zenén, a popzenén, vagy a jazzen át a rockig. Vannak műfajok, amelyek nélküle nem is léteznének. Innen jött az ötlet, hogy megpróbáljak kísérletezni azzal, hogy a cimbalmot és az elektronikát összekapcsolom.
Voltak konkrét elképzeléseim, hangzások, amiket szerettem volna hallani a lemezen, de mivel akusztikus hangszer mellett nőttem fel, muszáj volt segítséget kérnem: két nagyszerű, az elektronikus zenében professzionális helyet elfoglaló zenész – hangmérnök kolléga, Kopcsik Márton és Moldvai Márk segített ebben. Ők ketten csodálatosan megvalósították az elképzeléseimet.
Mire utal a No Man’s Land cím?
Senki földje magyarra lefordítva a cím. Nagyon sokat inspirálódok különböző művészeti ágakból, főleg a szépirodalomból. A karantén időszakában nyilvánvalóan több idő jutott az olvasásra is. Megfogalmazódott bennem egy történet. A pandémiás időszakot, ezt a nagyon furcsa helyzetet szerettem volna ábrázolni. A kezembe akadtak különböző költők, írók művei, nemcsak irodalmi, hanem filozófiai, pszichológiai írások is. Egyszer csak megtalált Pilinszky Kihűlt világ című verse, amelynek az utolsó versszaka így kezdődik: “Kihűlt világ ez, senki földje!” Ezt az az egyik kompozícióm után fel is mondtam. A másik, ami hallható a lemezen, egy Hamvas Béla idézet. Az egyik a reményről, a másik pedig a reménytelenségről szól. Martin Luther Kingtől rengeteg prédikációt olvastam. Van egy csodálatos beszéde, amelyet a Nobel-békedíj átvétele után mondott, ebből szerepel még egy idézet a lemezen. Ez a három ember fontos inspiráció volt nekem, az ő életük, művészetük, sorsuk, látásmódjuk megerősítette bennem, milyen irányba kell elvinnem ezt a lemezt.
Foglalkoztatott az a kérdés is, hogy a XXI. század elején hogyan lehet érvényes formában a cimbalomhoz mint kortárs hangszerhez nyúlni. Erre milyen választ ad ez az album?
Egyrészt el kell dönteni, hogy mivel tudunk XXI. századiak lenni. Az én hangszerem például egy 3000 éves kultúrából jött, és Schunda Venczel József volt az, aki az 1870-es években megalkotta a pedálos cimbalmot. Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és persze sokan mások szerettek volna egy magyar nemzeti emblematikus hangszert, ami a koncertpódiumokon megállja a helyét, ezért megbízták őt, hogy készítse el ezt a hangszert. Lábakra állította, pedálrendszerrel látta el, ezután különböző zeneszerzők darabjaiban megjelent, vagy zenekari szólamban, vagy szólisztikus hangszerként. Aztán Bohák Lajos fejlesztette tovább az 1900-as évek elején és a mai napig ezt a Bohák-rendszerű cimbalmot használjunk. Viszont itt vagyunk 2022-ben és annyi minden változott: természetesen megmaradtak az akusztikus projektek, és ápolják a hagyományt, de én próbáltam egy mai kornak megfelelő hangzást megvalósítani, kicsit kinyitni a cimbalom lehetőségeit, megmutatni, mire képes ez a hangszer most. Amikor készen lettek különböző panelek, megmutattam zeneszerzőknek, akik igencsak meglepődtek, milyen izgalmas és újszerűen inspiratív tud lenni ez a hangszer. Azt mondták, néha úgy szól, mint egy vonós kar, valamikor pedig nagyon erős a perkusszív hangzás.
Fontos megjegyeznem, hogy minden egyes panel, minden egyes hang a cimbalomból jön. Semmilyen más hangszert nem használtunk. A vonós hangzást úgy értem el, hogy fogtam egy bőgő vonót és azzal nyúltam a hangszerhez, aztán volt olyan, hogy papírlapokat tettem a húrokra, és azt ütöttem.
Szeretném arra sarkallni a fiatal zenészeket, zeneszerzőket, akik esetleg majd inspirálódnak ebből a lemezből, hogy merjék a hangszert egy picit máshogy látni és használni. Tehát, egyfajta előremutatást is szeretnék nyújtani a lemezzel.
A járvány okozta, megváltozott zenefogyasztási szokásainkra is kíván reflektálni a lemez. Szerinted milyen élményt adhat egy online koncert, milyen lehetőségeket látsz ebben? Érdemes e tekintetben is naprakésznek lenni.
Egyelőre félhomályban tapogatózunk a jövőt illetően. De hála a Jóistennek most koncertezünk, közönség előtt játszhatunk. A streamkoncertekről elég megosztóak voltak a vélemények. Volt, akit nem zavart, sőt nagyon szerette, nekem furcsa volt. A jazz és az improvizatív zene műfajában fontos, hogy a közönség reakcióit lássuk, érezzük koncert közben. Ez egy élő műfaj. Ha engem inspirál a közönség, akkor ez rám nyilván hatással van és megpróbálom fokozni ezt a hangulatot. A nagy terek, 1000-1500 fős koncerttermek után borzasztó volt átállni az online koncertekre. Persze megtettünk mindent annak érdekében, hogy jó legyen, ugyanúgy játszottunk, ahogyan szoktunk, de a koncert végén a néma csönd… Nem volt más lehetőségünk, hogy kapcsolatot tartsunk a közönséggel, de ez engem sokszor inkább elszomorított, minthogy feldobott volna.
Több műfajban játszol, és az látszik, hogy nálad a hagyománytisztelet és a progresszív gondolkodás teljesen jól megfér egymás mellett. Szerinted mit jelent a hagyománytisztelet a zenében? A hagyomány szent és sérthetetlen, vagy inkább egy alap, amire lehet építkezni?
Nekem mindig a produktum, a végeredmény a fontos. Ha valaki az egész életét, művészetét arra teszi fel, hogy autentikusan játssza azt a fajta zenét, amiben hisz, akkor én ezt el tudom fogadni, és nagyon tudom szeretni. Tisztelem a hagyományt, másrészt tisztelem az embert, aki erre tette fel az életét. Van olyan, aki a hagyományból csak építkezik, de szeretne egy önálló arculatot kialakítani. Az is nagyon izgalmas, hogyan használja fel a hagyományt: organikus-e azzal, amit ő képvisel, amit szeretne mondani, jól illeszkedik-e ez a kettő, eggyé tud-e válni. Van, aki fittyet hány a hagyományra, nem érinti meg és valahogy nagyon modern, újszerű, néha meglepő dolgokat csinál, amiben a hagyományt gyakorlatilag nem is lehet felfedezni. Ez is tud működni, ha szuggesztív az előadó, ha hiteles, amit ő képvisel. Szerintem a hitelesség a legfontosabb minden zenében és előadóban.
Nem olyan régen játszottál az akkor még épülő Magyar Zene Házában, amely pár napja megnyitotta kapuit. Mit gondolsz erről az intézményről, mitől hiánypótló? Egyáltalán úgy látod-e, hogy hiánypótló?
Amikor én játszottam ott, még nagyon az elején volt az építkezés, azóta nem jártam arra, nem tudom milyen lett az akusztika, de nagyon várom, hogy meghallgathassak itt egy koncertet.
Lesz majd egy kurátori hétvégém is a Magyar Zene Házában májusban, erre nagyon készülök. Amit látok, hogy nagyon színes lesz a műsor, nem akar “magyarkodni” a ház, értem ezt arra, hogy sok kísérleti, elektronikus projekt, fiatalos, lendületes, érdekes produkció kapott helyet a programjukban, mindemellett természetesen hagyományos népzenei produkciók, klasszikus zenei koncertek is lesznek itt. Nagyon fontos, hogy célkitűzése szerint a magyar zenét, a magyar kultúrát ápolja elsősorban, de nemzetközi projekteket is behoz, nemzetközi zenei kapcsolatokat létesít, innovatív és progresszív is. Ilyen szempontból szerintem hiánypótló lesz.
Milyen projektekre, koncertekre készülsz?
Hamarosan egy új lemezt veszek fel Borbély Mihállyal. A Polygon nevű triójában játszom már tíz éve. Eötvös Péter művét – amit a tavalyi Cziffra-emlékév kapcsán írt – játszom áprilisban Svájcban, májusban lesz a már említett kurátori hétvégém a Magyar Zene Házában, a Cimbiózissal is rengeteget koncertezünk, koncertfilmet is forgatnak velünk. Az új lemez úgy, hogy kiülök a színpadra a hangszerrel, soha nem fog elhangozni, de megkértem koreográfus barátomat, Horváth Csabát, hogy a Forte Társulattal készítsenek egy táncelőadást erre a lemezanyagra. Tehát mozgással, vizualitással egybekötött lemezbemutató koncertekre készülünk majd, ezen is kell dolgozni. Sokat játszom külföldön is, különböző szimfonikus zenekaroknak leszek a szólistája, és a Bartók-tavaszon is fogok játszani Uri Caine nagyszerű zongorista barátommal. Emellett lesz egy új jazz fesztivál, amelynek elvállaltam a művészeti vezetését, erről egyelőre ennyit mondhatok, még alakulnak a programok.