A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics Elhordott múltjaink című kötetének Szovjetuniója olyan nagy, hogy megszűnése után sem lehet kitalálni belőle. Maradt az, ami: egy óriási kísérleti laboratórium, a szamovár és a alakú atombomba országa.
PZL – 061.hu
E világ sötét meséit hordja egybe Szvetlana Alekszijevics, és rendez történeteiből egy hatalmas KGST-piacot. A könyv nagymonológok láncolata, ahol az alattvalók reflexekben akkor is megvolt a naiv birodalmi gondolkodás, ha társbérletben élték le az életüket. Az írónő kb. annyi a díjat kapott, mint Brezsnyev, mégsem volt „logikus”, hogy 2015-ben ő legyen az irodalmi Nobel-díjas, de a bizottság mégis úgy gondolta, hogy nemcsak szépirodalmat jutalmaz, hanem olyan történeteket is, amelyekből tucatnyi regényt lehetett volna írni. Szvetlana Alekszijebics a nagymonológok rögzítésének mestere, és annak ellenére van a könyvének kohéziója, hogy a szereplői, nem ismerik egymást.
Viszont mindegyikük ismerte Sztálint, ha nem személyesen, akkor a személyes sorsából, hiszen alig van szereplő, akinek ne szólt volna bele az életébe, aki természetesen azután is irányította a Szovjetuniót, hogy szelleme már a Kommunizmus fénylő hegycsúcsáról tekintett le arra a gigászi kísérleti munkatelepre, amit úgy hívtunk: Szovjetunió. A könyv olyan, mintha kiegészítő kötete lenne annak a nagy lexikonnak, amit Szolzsenyicin, Vaszilij Groszmann, Pelevin, Akszjonov és Dovlatov kezdett írni. Aki olvsott poszt-szovjet, és orosz irodalmat, az kb. semmin nem lepődik meg, talán azon sem, hogy a második világháború idején minden fogságba esett hadifogoly családját Szibériába száműzték.
Már ebből is sejthető, hogy milyen hely volt a Szovjetunió, ahol a holodomor idején az éhségtől eszüket vesztett anyák baltával verték agyon gyermekeiket. Az oral historykból és a klasszikus riportokból kiderül, hogy azok, akiket Szibáriába száműztek, csak arra vágytak, hogy visszakapják a pártkönyvüket, miközben a munkatábor kellős közepén, extázisba estek, amikor arról tudósított a rádió, hogy Gagarin felrepült a világűrbe. Na jó, ez utóbbit én találtam ki, de éppenséggel igaz is lehetne, ahogy az is igaz, a harangokból traktort készítettek, az ikonokból tűzifa lett, a templomok helyére árnyékszékeket építettek, a könyörületességet pedig csak így hívták: klerikális huncutság.
A Vörös Hadsereg katonái pedig háborús bűntetteket nemcsak 1939 és 1945 között követtek el, hanem később is, hiszen később is volt háború. Például 1979-ben megtámadták Afganisztánt, ahol a körbekerített szovjet katonákat saját bajtársaik géppuskázták le helikopterről, nehogy fogságba essenek. Ha eddig nem lett volna világos Grosszmann és Akszjonov műveiből, akkor az Elhordott múltjaink monológjaiból a napnál is világosabb: Lenin és Trockij tömeggyilkosok voltak, Sztálin pedig az emberiség történetének legnagyobb tömeggyilkosa volt.
Aztán jött az 1991-es puccs, jött Jelcin, és jött a végső csalódás, amikor az egykori birodalom a lejárt nyugati levesporok és gyógyszerek szemétdombja lett. Amikor a nagy honvédő háború tapasztalatai és mítoszai is feleslegessé váltak, hiszen kis túlzással olyan sokba került a Gaszprom vezetőjének arany karórája, mint egy vadászrepülő. Szvetlana Alekszijevics leborította elénk az elhordott múltat, amit sem megkerülni, sem újraépíteni nem lehet.
Szvetlana Alekszijevics
Elhordott múltjaink
Európa
600 oldal 3990 Ft