Október 19-én játszott volna az Ismerős Arcok a Barba Negra klubban, de a frontember, Nyerges Attila közlekedési balesete miatt a koncert új időpontot kapott. A Nyerges 50 címmel meghirdetett jubileumi koncertet december 19-ére halasztották.

061.hu

Az együttes Facebook-oldalának tájékoztatás szerint Nyerges Attila a múlt héten szenvedett közlekedési balesetet, majd a kezdeti javulás ellenére hétfőn életmentő orvosi beavatkozáson esett át. Mint írják, a műtét jól sikerült, az orvosok szerint az énekesre nagyjából egy hónap gyógyulási idő és pihenő vár rá.

„A zenekar ebben a kritikus helyzetben is fontosnak tartja a vállalt kötelezettségeit és Attilával egyetértésben – a Nyerges 50 születésnapi koncertet kivéve – az októberi időpontokra meghirdetett felkéréseknek igyekszik eleget tenni. Bízunk Attila mielőbbi felgyógyulásában és visszatérésében, mivel kizárólag vele teljes az Ismerős Arcok közössége és sok fellépés vár ránk az év hátralévő időszakában…

 …Kérünk benneteket, hogy jókívánságaitokkal, valamint az Ismerős Arcok nagy családjára jellemző határtalan szeretettel segítsétek Attila mielőbbi gyógyulását és visszatérését, valamint a zenekar törekvéseit. Az október 19-re tervezett Barba Negra Music Club-os koncertet új időpontban, 2019. december 15-én pótoljuk.

A megváltott belépők érvényesek, vagy a vásárlás helyén visszaválthatók 2019. október 31-ig ”

– írja Facebook-oldalán az Ismerős Arcok.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI