Életműdíjjal tüntették ki Ken Loach brit filmrendezőt és Paul Laverty skót forgatókönyvírót a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A “világ filmművészetéhez való kivételes hozzájárulásért” járó Kristályglóbuszt hétfőn vette át a két filmes a csehországi fürdővárosban.

MTI

A 81 éves Loach és a 60 éves Laverty 12 filmet készített együtt, többségében társadalomkritikai műveket, amelyeket humanitárius üzenettel vegyítettek. Hétfőn Édes kamaszkor című 2002-es közös filmjük vetítésén vettek részt, kedden Ken Loach Haza és szabadság című, a spanyol polgárháborúról szóló 1995-ös filmdrámáját mutatják be a közönségnek. 

A díjátadón Ken Loach egyebek közt arról beszélt, hogy a volt kommunista országokban másként nézik a társadalomkritikai filmeket, mint Nyugaton. A Haza és szabadság például arról szólt, hogy a kölcsönös szolidaritás eszméje miként vált valami szörnyűséggé. A film a sztálinizmus ellen irányult, de a cseh közönség Sztálin-barát alkotásként értékelte. Loach elmondta, hogy ő és Laverty is főleg olasz és lengyel filmekből merített ihletett, de hatással voltak rájuk a cseh filmek is, főleg az 1960-as évektől. 

Ken Loach és Paul Laverty együttműködése 1992-ben kezdődött Nicaraguában, ahol Laverty ügyvédként emberi jogi kérdésekkel foglalkozott, derült ki a rendező szavaiból. Loach szerint túlságosan sok figyelem irányul a rendezőkre, pedig a filmkészítés csapatmunka.  A brit rendező arra kérte Karlovy Varyban a cseheket, hogy legyenek szolidárisabbak a menedékkérőkkel. Mint mondta, egyre nagyobb veszélyben vannak az általa támogatott értékek, mint amilyen a szolidaritás, a kölcsönös segítség. A fesztivál péntek esti megnyitóján ugyancsak életműért járó Kristályglóbuszt adtak át James Newton Howard amerikai filmzeneszerzőnek.

fotó:thewrap.com