Lemmy címmel életrajzi film készül a Motörhead legendás frontemberéről. A forgatást jövő tavasszal kezdik, és valamikor egy jövőbeni cannes-i filmfesztiválon szeretnék bemutatni – adta hírül a Lángoló Gitárok.

061.HU

A könnyűzenei portál azt írja filmet Greg Olliver rendezi majd, az executive producerek pedig Todd Singerman Motörhead-menedzser és Steffan Chirazi lesznek. Ők hárman rakták össze a 2010-ben bemutatott, egészen kiváló, szintén Lemmy című dokumentumfilmet is. Persze ez még nem jelenti azt, hogy játékfilmet is tudnak forgatni, de reménykeltő mindenesetre.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy ki játssza majd a 2015-ben elhunyt rocklegendát, de azt igen, hogy Lemmy teljes életét átfogja majd a film. Ez viszont aggasztó, hiszen ha olvasta valaki mondjuk a Fehércsíkláz című, rendkívül szórakoztató önéletrajzi könyvét, akkor nagyon könnyen előfordulhat, a sokat akar markolni, keveset fog esete, annyi minden történt vele az élete során.