Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Koncertek, előadások és vezetett séták szerepelnek az idei győri Öt Templom Fesztivál programjában, amelyet május 11. és 15. között rendeznek a megyeszékhely újvárosi templomaiban. A rendezvény az európai kulturális sokszínűség értékeit, a kultúrák és vallások közötti másság elfogadását és megértését hirdeti.

MTI

A tizenkettedik alkalommal rendezett programsorozat a hitről, az elfogadásról, a vallások közti párbeszédről szól. Európai szinten is egyedülálló módon, egyetlen utcában, hétszáz méteren belül, egymás után található az öt európai vallás egy-egy temploma, a római katolikus, a görög katolikus, a református, a zsidó és az evangélikus. A fesztivál elnyerte az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért Program (EFFE) elismerését, és használhatja a következő két évben az EFFE logóját, mint kiemelkedő európai fesztivál.

Az eseménysorozatot a görög katolikus templomban május 11-én este a Szent László-emlékév alkalmából a Custos Consort együttesnek a Lovagkirály korának zenei hagyományait bemutató koncertje nyitja. Pénteken a katolikus templomban a Voces Aequales együttes lép fel. A koncert anyaga egy ezredvégi lemeztrilógia első része, amelynek ihletője Albrecht Dürer ötszáz éves metszetsorozata, ami a bibliai Jelenések könyvének illusztrációja. A képekhez nagy reneszánsz művek, gregorián tételek, és az együttes megrendelésére, Sáry Bánk által komponált kortárs darabok kapcsolódnak. 

Másnap az evangélikus Öregtemplomban a Vám- és Pénzügyőrség Fúvószenekara, a református templomban pedig Szirtes Edina Mókus és vonósnégyese ad templomi koncertet. Vasárnap a Szent Efrém Férfikar és Háy János író közös, két részes koncerttel, a Grad Gori szlovén-cseh együttes pedig lírai világzenei programjával várja a közönségét. Hétfő este Karolina Cicha lengyel énekesnő és zenekara lép fel, vallási és zenei hagyományokon átívelő koncertjükkel.

A koncertek mellett szakrális színházi előadások is lesznek: a nyitóestén a Tünet Együttes Sóvirág című előadását láthatja a közönség a zsinagógában, amely Cuhorka Emese táncos és Fahidi Éva 90 éves holokauszt-túlélő duettje. Ugyanazon a napon Hámori Gabriella Gyarmati Fanni naplójából készült monodrámáját és a Vörös Kata című darabját mutatja be. Másnap a PanoDráma Szamosi Zsófia főszereplésével adja elő a Pali című darabot, amely az ’56-os forradalmat és Maléter Pált mutatja be.

Három szakrális előadást tart a Mesebolt Bábszínház. Szombaton Jáger András egyszemélyes, zenés bábelőadását láthatják a legkisebbek, Álmom az Isten címmel. A zárónapon a színházi programok sorát a Studio Damúza és a Fekete Seretlek, Virrasztás című közös, nemzetközi, zenés koprodukciója zárja. A koncertek és az előadások mellett magyar és angol nyelvű vezetett túrákat is tartanak, ahol a fesztiválnak helyt adó öt templom történetét, a fesztivál európai üzenetét ismerhetik meg.

Kép: Öt Templom Fesztivál


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •