Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes. Az énekes 62 éves volt, amikor első albuma, a No Time For Dreaming megjelent, ez tette élete alkonyán világhírűvé.

MTI

Tavaly gyomorrák miatt kezelték, nemrég tért vissza a színpadra. Két héttel ezelőtt lemondta idei turnéja további koncertjeit, mert a rák átterjedt a májára is. A Bradley Twitter-oldalán megjelent üzenet alapján a művész szombaton halt meg.

Brandly nagy szegénységben nőtt fel Brooklynban. Tizennégy éves volt, amikor nővére elvitte egy James Brown-koncertre, ezután kezdte gyakorolni a soulénekes mozdulatait és énekstílusát. Évtizedeken át végzett kétkezi munkát, közben kisebb helyeken lépett fel, évekig élt az utcán. Végül a 2000-es évek elején fedezték fel, kislemezei 2002-től jelentek meg. Ezek közül választott ki tíz dalt, melyek felkerültek első, 2011-es albumára, a No Time For Dreamingre. Ezután fellépett a világ legjelentősebb zenei fesztiváljain, még két albuma jelent meg.