Nyolcvanhét éves korában elhunyt Elie Wiesel holokauszttúlélő és Nobel-békedíjas amerikai zsidó író, filozófus, előadó, egyetemi tanár – közölte szombaton az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont.

MTI

A The New York Times című napilap úgy tudja, Wiesel manhattani otthonában hunyt el. Az észak-erdélyi Máramarosszigeten 1928-ban született Wiesel számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján, és 1986-ban kapta meg a Nobel-békedíjat amiért életét a több millió holokausztáldozat emléke fenntartásának szentelte, “a béke és az emberi méltóság szószólójává vált, az egyik legfontosabb szellemi vezető lett olyan időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet folyamatosan jellemzi a világot”.

Felemelte a szavát mindenkiért, aki elnyomásban élt a Földön, vagy akit elfeledett az emberiség – írta róla a Reuters hírügynökség. Ötvenhét könyvet írt, amelyek közül a leghíresebb a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapuló, Az éjszaka című. Ebben szerepel művészi hitvallása, amelyhez mindig tartotta magát: “Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnék őket.”

“A Jad Vasem gyászolja a holokauszttúlélő, Nobel-díjas elismert írót, Elie Wieselt” – írta Twitter-fiókjában a jeruzsálemi múzeum. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is közleményben emlékezett meg Wieselről. Azt írta róla: “Fénysugár volt, az emberiség egy olyan tagja, aki hitt az ember jóságában. Izrael állam és a zsidó nép keserűen gyászolja Elie Wieselt. Rendkívüli személyisége és elbűvölő művei révén kifejezést adott az emberi szellem győzelmének a kegyetlenség és a gonosz fölött”.