Kilencvenegy éves korában, hétfőn egy római klinikán meghalt Ennio Morricone. A kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester június 6-án hunyt el, miután egy nappal korábban egy szerencsétlen esés következtében combnyaktörést szenvedett. Halála előtt még el tudott búcsúzni feleségétől, gyermekeitől és megköszönte rajongóinak a támogatást. 

MIKLÓS KATA – 061.hu

A néhai zeneszerző született zseni volt. Már hatévesen komponált. Zeneszeretetét valószínűleg édesapjától örökölte, akit időnként egy bárban helyettesített trombitásként. Az Konzervatóriumban trombita szakos volt és zeneszerzést tanult, majd miután végzett tanulmányaival, rádióknak és színházaknak dolgozott. Együttműködött popelőadókkal is: 1987-ben a Pet Shop Boyssal közösen írta az It Couldn’t Happen Here című számot, amely a brit szintipop duóról készült azonos című film egyik betétdala.

Filmzenei karrierje 1961-ben kezdődött, majd 1964-ben egykori iskolatársa, a rendező Sergio Leone felkérte, hogy komponáljon zenét az Egy maréknyi dollárért című filmjéhez. Ez hozta meg számára az ismertséget. Rendhagyó módon előbb a zene született meg, a jeleneteket ehhez igazodva forgatták, és olykor később is komponált úgy, hogy egy kockát sem látott a filmből, de ismerte a forgatókönyvet és a lényeges információkat.

Morricone mindenféle műfajú filmhez szerzett zenét, néhány műve talán sokkal híresebb lett, mint maga a film. Ilyen Jerzy Kawalerowicz 1971-es alkotása, a Maddalena, ehhez készült eredetileg a Belmondo-féle A profi témája, a Chi Mai. Az ikonikus szerzeményt azóta számtalan reklámban felhasználták, és 1981-ben a BBC top-40 listájának második helyéig jutott.

A maestro 70 milliónál is több albumot adott el világszerte, és több mint 550 filmhez írt kísérőzenét, ezek közül legismertebbek a különféle westernfilmekhez komponált munkái.  Munkáját számtalan kitüntetéssel ismerték el az évek során. Egyebek mellett Oscar-díjat kapott Quentin Tarantino westernfilmjéhez, az Aljas nyolcashoz komponált zenéért (2016), 2007-ben pedig  életmű-díjat vehetett át az amerikai filmakadémiától.

Tarantino korábbi filmjeiben is hallható Morricone-szerzemény. Egyebek mellett a 2012-es Django elszabadulban, a 2009-es Becstelen brigantykban és a 2004-es Kill Bill 2-ben is.

Ezenkívül nyolc jelölésből kétszer nyert Golden Globe-díjat, öt alkalommal kapta meg a Brit Film- és Televíziós Akadémia díját (közismertebb nevén a BAFTA-díjat). 1988-ban Grammy-vel jutalmazták az Aki legyőzte Al Caponét (1987) filmzenei albumáért, továbbá megkapta a Polar-díjat, az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíját és a francia Becsületrend lovagi címét. Négy évvel ezelőtt csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Magyarországi koncertje alkalmával, 2017-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Legismertebb filmzenéi: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat, A dolog, A profi, Volt egyszer egy Amerika, Polip, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Az óceánjáró zongorista legendája, A lator.

Háromszor dolgozott együtt Koltai Lajos operatőrrel: a Maléna, Az óceánjáró zongorista legendája és a Sorstalanság című filmek felvételekor, utóbbi zenéjét a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel. Zenét szerzett Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotásához és a Perlasca című olasz-magyar háborús drámához. A zeneszerzés mellett dirigált is, több kontinenst érintő turnéjára pl. a Győri Filharmonikus Zenekart kérte fel kísérőnek, de fellépett a a Modern Art Orchestrával és a debreceni Kodály Kórussal is.

Ennio Morricone többször járt Budapesten. Bár a 2017-es nagy sikerű turnéja után azt mondta, a jövőben zeneszerzői munkásságára kíván koncentrálni, a 90. születésnapját ünneplő zeneszerző 2019-ben egy rövid, exkluzív koncertsorozat erejéig mégis visszatért a színpadra. A hat európai várost érintő Ennio Morricone – 90. Jubileumi Exkluzív Koncert egyik állomása Budapest volt január 23-án.

2012-ben a Dolce & Gabbanának komponált zenét a Sophia Lorennel készült reklámhoz.

https://www.youtube.com/watch?v=sf7ykymx0L0

A DEBORAH’S THEME SZÓLT AZ ERKÉLYRŐL

A koronavírus-járvány (hazai) karanténos időszakában számtalan felvétel került fel a világhálóra, hogyan próbálnak túlélni az olaszok a zene segítségével. Egy fiatal srác több alkalommal is zenélt egy római lakóház tetejéről.

MINDEN IDŐK LEGJOBB FILMZENÉI ENNIO MORRICONÉTÓL

Címlapfotó: Maestro Ennio Morricone