Életének 84. évében július 15-én elhunyt Friedmann Endre World Press Photo-, Balázs Béla- és Táncsics Mihály-díjas fotóriporter, az MTI örökös tudósítója.
MTI/Mai Manó Ház
Friedmann Endre 1934. július 4-én született Újpesten. 1951-ben félbehagyta a Közgazdasági Szakközépiskolát, később a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végzett. 17 évesen jelentkezett a Magyar Állami Fotó Vállalathoz, ahol először segédmunkás volt: „képszélvágó”, „táskacipelő”, világosító, majd fotóriporter lett. 1954-ben bevonult katonának, Gyöngyösön és Kecskeméten volt hadiújságok tudósítója. Később is rendszeresen dokumentálta a hazai és külföldi hadgyakorlatokat, katonai eseményeket. 1973-ban több mint négy hónapig a háborús Vietnámban fotózott, az itteni hadifogoly-cseréről készített riportjáért nyerte el a következő évben a World Press Photo nagydíját.
2008-ban a Magyar Távirati Iroda Örökös Tudósítója lett. Számos nemzetközi eseményről tudósított: konferenciákról, Világifjúsági Találkozókról, az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan bajkonuri felkészüléséről. De nem a protokoll-fotó volt számára a legkedvesebb terep: a csöndes, hétköznapi pillanatok, az emberi-lírai finomságok megörökítése, a filmforgatások szünetében készült „ellopott” pillanatok rögzítése szerzett számára igazán örömöt. Megérdemelten kapott ezekért is elismeréseket: MÚOSZ Aranytollat, a kölni Photokina Biennálé nagydíját, Interpress nagydíjat, Balázs Béla-, Rózsa Ferenc-, Táncsics Mihály-díjat – de azért van, ami még méltatlanul hiányzik a kitüntetések sorából. Egyéni és csoportos kiállításokon szerepeltek fényképei Kölntől Moszkváig, talán még mindig nem elégszer. Műveit a párizsi Bibliothéque Nationale, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára és a Körmendi-Csák 20. századi Magyar Fotóművészeti Gyűjtemény őrzi.
Fotóriporteri hitvallásáról így írt 1979-ben a Műcsarnokban megrendezett kiállítása kapcsán: “A Magyar Távirati Iroda fotóriportere vagyok. A villanásnyi valóságban igyekszem megragadni a teljességet. Ez a munka tétovázás nélküli cselekvést követel. A riporter, a tudósító kötelező feladatainak politikai, társadalmi életünk aktuális eseményeinek fotografálása közben az adott korra legjellemzőbb érzéseket, törekvéseket próbálja megragadni. Tényeket rögzít, pillanatnyi szituációkat tesz időtlenné, mondhatni örök érvényűvé. Az ellesett látvány ereje gyakran megbontja a klasszikus szépségű kompozíciót. Vállalni a szakmát, annyit jelent, mint elfogadni a számtalan hibalehetőséget, sőt beépíteni az „esetlegességet”, abba a munkába, amely közvetve mégiscsak a művészet rangjáért küzd.
Tudatosan vállalom az itt bemutatott riportképeimet (erényeikkel és hiányosságaikkal egyetemben), mert mesterségemet: életemet jelentik. Hiszem, hogy csak a negatívumok ismeretében, az elrettenéseken át juthatunk el a bizonyosságig, az állításig –a háború tagadásán keresztül az életigenlésig. Csak a dolgok fonák oldalainak felismerésével vehetjük birtokba az igazságot, csak a kritikán tanulhatjuk meg az önértékelést. Ezért használom képeimen az iróniát, a groteszket is. Képeimet mindenki értelmezze szabadon, saját viszonyrendszerében, és – remélem – nem fog csalódni.”
Fotó: MTI/Cseke Csilla