Oláh halálhíréről fia, Lackfi János számolt be – az író, költő hosszú betegség után, 73 évesen hunyt el.

Oláh János 1942. november 24-én született Nagyberkiben, egyetemi diplomáját az ELTE BTK magyar-népművelés szakán szerezte, majd a Testnevelési Főiskola edzőképzőjét is elvégezte.

Pályája során dolgozott könyvkereskedőként, művelődési házban propagandistaként és cselgáncsedzőként is. A Remetei Kéziratok című irodalmi és művészeti periodika kiadója, majd a Kézirat Kiadó vezetője volt, 1994 óta pedig a Magyar Napló főszerkesztőjeként tevékenykedett.

A József Attila-díjas irodalmár 1971-ben vette feleségül Mezey Katalin Kossuth-díjas írónőt, akivel három gyermekük született: János, Katalin és Mátyás – közülük János ért el szüleihez hasonló sikereket, keresztnevét Lackfira változtatva.

Forrás: HVG.hu

Fotó: cyberspaceandtime.com