Életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Kossuth-nagydíjas színművésznő.
061.hu
“A Nemzeti Színház mély fájdalommal tudatja, hogy ma hajnalban hosszú betegség után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti” – írja az intézmény közleményében.
Orbán Viktor: Isten Önnel!
“Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Marira emlékezve Facebook-oldalán.
„Átörököltem a szüleimtől, a bajban mindig szilárdan álló, hívő emberek erős akaratát.”
Törőcsik Mari 1935-ben született a Heves megyei Pélyen. Édesanyja tanító volt, édesapja iskolaigazgató. Nagyapjának állítólag volt egy kis mozija, így már kisgyerekkorában megszerette a filmeket. 19 éves korában felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, még el sem végezte, amikor első nagy sikerét aratta. Ez volt az 1956-os Körhinta, Fábri Zoltán filmje. Ez volt az 1956-os Körhinta, Fábri Zoltán filmje. Fábrinak nemcsak a filmes áttörést, hanem a nevét is köszönhette, ő javasolta, hogy Mariann helyett Mari néven szerepeljen (az eredeti neve Marián volt). A Körhintában Pataki Marit játszotta, akit szülei a szomszédos gazdához akarnak férjhez adni, hogy egyesíthessék a földjeiket. A lány persze nem őt, hanem Bíró Mátét (Soós Imre) szereti, akinek nincs semmije. A film rendezőjét Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, Jean Cocteau kezet csókolt a színésznőnek a premieren, Francois Truffaut írt róla egy egyoldalas dicshimnuszt. Ezzel a filmmel lett ismert Magyarországon is.
1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. A számok is elképesztőek: százharminckét színházi szerepét őrzi az archívum, ebből hatvanhatot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott. Utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma százhetvennégy. A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta. Barátja, Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. Így írt róla:
„A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié… Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka.”
1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette. A következő három évben tíz filmet forgatott, a kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.
Vígjátékokban is játszott (Gárdos Péter: Szamárköhögés, Tímár Péter Csapd le csacsi), később felfedezték a “fiatalok” – Xantus János (Női kezekben), Janisch Attila (Hosszú alkony), Mispál Attila (A fény ösvényei), Kamondi Zoltán (Halj már meg!), Fazekas Csaba (Swing) – is. Szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben, Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében a főszerepet alakította. Több tévésorozatban is feltűnt.
A színházban kezdetben sokat kínlódott, színpadi színésznővé Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával vált. Kiváló rendezők segítségével bonthatta ki ösztönös adottságait, művészi eszközeinek kiteljesítésében Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev is inspirálta.
1978-ban megvált a Nemzeti Színháztól, a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője lett, 1980-tól a Mafilm, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, 1993 és 1996 között a Művész (Thália) Színház művésze, 1993-tól egy évig igazgatója volt. 1990-től 1992-ig a Magyar Színészkamara elnökeként is tevékenykedett. 2002-ben újra a Nemzeti Színház tagja lett, vendégként más színházakban is fellépett.
Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.
2008-ban életveszélyes állapotba került, összeomlott a keringése, kómába esett, a klinikai halálból hozták vissza. Hetvenötödik születésnapját a kórházban ünnepelte, de sikeresen felépült. „Agyonüthetetlenül erős, mesebeli színházi macska, akinek kilenc élet jutott részéül” – írta róla ekkor Molnár Gál Péter színikritikus Beteglátogatóban Törőcsik Marinál című írásában. Ő pedig felépülése után sokszor elmondta, hogy a közönség és a családja szeretete volt az, ami visszahozta az életbe. „Szenvedélyes, nagy szerelem volt a miénk. Négy férjem volt, de nem véletlen, hogy Maár Gyula volt az első, akitől gyereket akartam. Mondtam is ott, a kórházban, amikor felébredtem a klinikai halálból: Te, Maár Gyula, drága, hogy tudjuk majd mi elveszíteni egymást? Hiszen mi nagyon összetartozunk, tiszteljük egymást, szeretjük a másikat emberileg, szeretjük a másikban a művészt…”
2009-ben Kaposváron Marguerite Duras Naphosszat a fákon című színművében állt újra színpadra, majd a Nemzeti Színházban a többi közt Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú, Gorkij Éjjeli menedékhely, Ibsen Brand és Brecht Galilei élete című darabjában láthatta a közönség.
Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba, 2008 őszén újraélesztést követően kómába esett, és hetekig intenzív kórházi ellátást szorult. Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát: a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.
A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen. 1959-ben Balázs Béla-díjjal, számos nagy nemzetközi fesztiválon a legjobb női alakítás díjával ismerték el, 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969). Kossuth-díjat (1973) és Kossuth Nagydíjat (1999) is átvehetett, 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki oda, 2000-ben a nemzet színésze lett. 2014-ben a Nemzet Művésze díjat is megkapta, amit a Magyar Művészeti Akadémia hozott létre olyan Kossuth-díjas művészeknek, akik már elmúltak 65 évesek.
A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: “nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.