Már szavazhatnak az érdeklődők a Libri irodalmi közönségdíj tíz döntős jelöltjére.

MTI

A döntős könyvek között szerepel Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája, Kepes András Világkép, Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér, Nádas Péter Az élet sója, valamint Németh Gábor Egy mormota nyara című regénye. Szintén lehet szavazni Térey János Őszi hadjárat, Szabó T. Anna Törésteszt, Varró Dániel Mi lett hova? című verseskötetére, valamint Závada Pál Egy piaci nap és Zoltán Gábor Orgia című könyvére is.

A közönség www.libri.hu/irodalmi_dij oldalon adhatja le voksát április végéig, a díjátadó május közepén lesz. Az irodalmi díj győztesét ötfős szakmai zsűri választja ki. A zsűri tagja Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus.A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A követelményeknek 132 tény- és szépirodalmi könyv felelt meg, ebből 88 neves közéleti személyiség, művészek, írók, tudósok szavazata alapján alakult ki a 10-es lista. A közönség és a zsűri ezek közül választhatja ki azokat a műveket, amelyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

Képen a zsűri tagjai (Bálint András színész, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba és Szilágyi Zsófia) láthatók. Fotó: Egyed Péter