Csák János, Magyarország volt londoni nagykövete szakmai befektetőként megvásárolta az államtól a Design Terminált. Magántulajdonú, nonprofit szervezetként folytatja munkáját a Design Terminál szeptember 1-től, melynek tulajdonosa Csák János- írja a HVG.hu. A cég vezetője Böszörményi Nagy Gergely marad.
Továbbra is szorosan együttműködnek a kormánnyal – derül ki a lapunknak eljuttatott nyilatkozatból, és úgy tudjuk, már készül a közhasznúsági szerződés az immár magán cég és az állam között.
A Design Terminál különös pályát futott be. Megalapítását Medgyessy Péter jelentette be, ám Bajnai Gordonnak sem sikerült átadni. Aztán, amikor 2012-ben Böszörményi Nagy Gergely kinézte magának, hamar kiemelt kormányzati intézmény lett évi 600 milliós állami támogatással.
A Design Terminál a magyar kreatívipar fejlesztésén dolgozó ügynökségként működik. Célja, hogy a magas hozzáadott értéket előállító fiatal, tehetséges vállalkozók sikerrel érjék el a globális piacot, szolgáltatásai térítésmentesek. Az intézmény tevékenységét az Európai Bizottság 2014-ben az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért Díjjal ismerte el.
Egyik fő projektje a kreatívipar, a stratupok támogatása, az állami pénzből elsősorban színvonalas nemzetközi és hazai networkot akarnak létrehozni, kiállításokkal, vásárokra való kijutással, konferenciákkal, mentor programmal.
A nyilvános adatok szerint a Design Terminál vállalkozásfejlesztő szolgáltatásait 2014 óta 799 kreatívipari vállalkozás vette igénybe. Voltak saját projektjei, például a magyar divatipart felrázni szándékozó Gombold újra. A másik irány pedig a modern Budapest brand megteremtetése – mondja egy független szakember. Fő projektjük, a Brain Bar Budapest fesztivál célja az, hogy a fővárost és a magyar kreatívipart bekapcsolja a tech-kultúra nemzetközi diskurzusába. 2016-ban azonban azok között az állami szervezetek között szerepelt, melyeket megszüntetésre ítéltek.
A Design Terminál épülete az Erzsébet téri egykori buszvégállomás, az állam tulajdona marad.