A kínálat bővítése érdekében, az eddigi szembenállást felváltva összefogás jött létre a nagyüzemek és a mikro- és kézműves sörfőzdék között az idei őszi Főzdefesztre – mondta Bart Dániel, a fesztivál igazgatója az m1 aktuális csatornán szerda délelőtt.
MTI
A Kelet-Európa egyik legnagyobb kézműves sörszemléjeként is számon tartott, néhány héttel ezelőtt tartott Főzdefeszt szervezője azt mondta, a nagyüzemek belátták a világban tapasztalható trendeket.
Hozzátette: olyan új célokat tűztek ki maguk elé, amelyekkel a kis főzdék is egyetértenek. Ezek közé tartozik a sör minőségének javítása, a fogyasztás növelése, illetve a sörgasztronómia, amelynek keretében az ital szerves részévé válik a gasztrokultúrának.
“Akárcsak világszerte, eddig Közép-Európában és Magyarországon is a 4,5 százalékos világos lagerek fogyasztása volt jellemző, de ma reneszánsza van a felső erjesztésű söröknek, a különlegességeknek, az újra felélesztett tradicionális sörstílusoknak” – fejtette ki Bart Dániel.
Vásárhelyi István sörgasztronómus arról beszélt, hogy itthon a Magyar Sörgyártók Szövetsége európai kampánysorozata, a Sör mi több keretében már három rendezvényt tartottak. “Megpróbáltuk, megmutatni, hogy a sör nagyon sokféle szempontból felhasználható a gasztronómiában. A kampány fontos része, hogy a hölgyeket meggyőzzük arról: a sör nemcsak egy keserű, férfiaknak való ital, hanem annál sokkal több”.
Bart Dániel elmondta, hogy a kézműves sörfőzdék forgalma világszerte folyamatosan nő, az Egyesült Államokban már 19 százalék a piaci részesedésük.