Elmarad a koronavírus-járvány miatt májusban a cannes-i filmfesztivál, amelyet talán egy későbbi időpontban tartanak meg.

MTI

A világ első számú nemzetközi filmfesztiválját idén május 12. és 23. között rendezték volna meg. A franciaországi járványügyi helyzet miatt azonban a tervezett időpontban nem tartják meg a rendezvényt – közölték a szervezők.

Hozzátették: minden lehetőséget megvizsgálnak annak érdekében, hogy ne maradjon el idén a nagy hagyományú, rangos esemény, de végleges döntést később, a járványügyi helyzet alakulásától függően hoznak az állammal, a cannes-i polgármesterrel és a filmszakma képviselőivel egyeztetve. Az egyik lehetőség, hogy június végén vagy július elején rendezik meg a seregszemlét.

A szervezők hétfőn még cáfolták, hogy a koronavírus miatt veszélybe került volna a 73. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

Ha a fesztivált egy későbbi időpontban sem sikerül megtartani, 73 éves történetében először marad el. Eddig csak egyszer fordult elő, 1968-ban, hogy a diáklázadás és általános sztrájk miatt félbeszakadt a mustra.

Az idei cannes-i fesztivál volt az egyik utolsó nagy közelgő nemzetközi rendezvény, amelynek megtartásáról vagy lefújásáról mindeddig nem döntöttek a járványveszély közepette.