Nehéz helyzetbe kerültek a színházak, miután a kormány szerdai ülésén veszélyhelyzetet rendelt el és megtiltotta a száz főnél nagyobb látogatottságú beltéri és az 500 főnél nagyobb látogatottságú kültéri rendezvényeket. Az alábbi összeállításban fővárosi színházak sajtómunkatársai adnak választ arra, milyen forgatókönyvük van a kialakult helyzetre, és hogy tervezik-e bármely előadásuk online közvetítését. Megalakult az Első Magyar Karantén-színház, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre.

MM – 061.hu

Cikkünk folyamatosan frissül…

Csütörtök délután érkezett a hír a TRIP hajótól, hogy megalapították az Első Magyar Karantén-színházat, ahol egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hoznak létre. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.

A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László, március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket”, és további társulati tagokat keresnek. Az Első Magyar Karantén-színház első előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

A szervezők közlése szerint a zárt kapus Deadly Mantis és a SeeN március 12-i koncertjét már online követheti a TRIP Hajó közönsége, illetve tárgyalnak több zenésszel és előadóművésszel is a közvetítéseken való részvételről. A további műsorváltozásokról a TRIP Hajó weboldalán és Facebook-oldalán adnak tájékoztatást.

„Számos színházhoz hasonlóan mi is gondolkodunk az előadásaink élő közvetítésén, de egyelőre nem született döntés róla. Az elkövetkező héten a jövő hétvégi bemutatóink főpróbahete miatt amúgy sem játszottunk volna, így ez a kérdés legkorábban március 21. után lehet aktuális” – mondja Deutsch Sándor, az Örkény Színház sajtómunkatársa, akit arról kérdeztünk, tervezik-e bármely előadásuk online, üres nézőtér előtti közvetítését, amíg a veszélyhelyzet fennáll.

A sajtós azt is hozzátette: ez egy példátlan esemény, nincs “forgatókönyv”, hiszen ismeretlen és kiszámíthatatlan a dramaturgiája. Ettől függetlenül természetesen készültek arra, hogy ez bekövetkezik, és minden óvintézkedést megtesznek a művészek és a dolgozók egészségének megőrzése érdekében. Arra a kérdésre, hogy milyen platformokon tud jelen lenni a színház a következő hetekben, Deutsch azt válaszolta, számos sajtómegkeresést kapnak, amelyekre igyekszenek válaszolni. Online felületeik: a honlapunk és social media csatornáik továbbra is működnek.

A Katona József Színház sajtómunkatársától, Kazimir Annamáriától ezt a választ kaptuk: „A Katona József Színház jelenleg a kialakult helyzetben megfelelő lépések kialakításán dolgozik. Minden lehetőséget mérlegelünk, ami a közönséggel való kapcsolatot nem szünteti meg. Azonban a nézőink és dolgozóink egészsége mindennél fontosabb. Pandémiás tervvel nem rendelkezünk.”

A Vígszínház március 15-én 19 órától élőben közvetíti Facebook-oldalán Vecsei H. Miklós Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadását ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Ez a program a veszélyhelyzettől függetlenül tervben volt, arra, hogy a továbbiakban terveznek-e online közvetítéseket, egyelőre nem kaptunk választ. Eszenyi Enikő, a színház igazgatója csütörtök délután élőben jelentkezett be a Facebook-on, és elmondta március 14-én, szombat este 19 órától Víg Live című élő adásukkal jelentkeznek, és a tervek szerint szombattól ez minden este így lesz színházidőben.

A színházak mellett a Zeneakadémia is készül online közvetítéssel, mint írják, “a Zeneakadémia tervei közt szerepel néhány korábban meghirdetett koncert zárt ajtók melletti megtartása, amelyet a közönség online tud meghallgatni. Erről az egyetem honlapján és Facebook-oldalán folyamatosan tájékozódhat a közönség.” Kérdésünkre azt is elmondták, hogy az egyetemen felállt egy vezetőkből, felsővezetőkből álló bizottság (Koronavírus Döntéselőkészítő Testület), amely naponta értékeli a helyzetet és meghozza a szükséges döntéseket. A vészforgatókönyvet a fenntartó által meghatározott elvárások írják az egyetem számára. Arra a kérdésünkre, hogy milyen platformokon  lesz jelen a Zeneakadémia a következő hetekben, azt válaszolták, az intézmény mindent megtesz annak érdekében, hogy élő kapcsolatot tartson a koncertlátogató közönséggel. “Erre a honlapon túl a közösségi médiát is fel kívánjuk használni közvetítésekkel és információkkal. Emellett az egyetem minden olyan szervezet munkájában továbbra is aktívan részt vesz, melynek tagja.”

Koncertek, előadások, amelyeket online követhetünk:

  • Március 13-án péntek este az A38 Hajón koncertezett volna a Lazarvs, a vészhelyzeti intézkedések miatt ezt le kellett mondaniuk, ezért az interneten zenélnek élőben. A terv szerint este 9 körül fognak bejelentkezni a próbatermükből a Youtube-csatornájukon

    Egyelőre úgy tűnik, a koncertstop idején sok hazai zenekar fogja hasonló live sessionökkel szórakoztatni a rajongóit, a Tankcsapdától a Ganxsta Zolee és a Kartelen át a kisebb alternatív / underground bandákig

  • Az Óbuda Danubia Zenekar március 13-ai koncertjét közönség nélkül játsszák el a Zeneakadémia Nagytermében, de élőben lehet követni majd az ÓDZ Facebook-oldalán. 19:30-tól Kurtág, Haydn és Dvořák műveket fognak játszani.

  • A MÁV Szimfonikus Zenekar Facebook-oldalán közvetíti március 15-ei műsorát. Üres nézőtér előtt fognak játszani a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, Beethoven Missa Solemnis című oratóriumát adják elő.

  • Erkel Bánk bánját március 15-én este 21 órától közvetíti az M5 az Operából

  • A Fővárosi Nagycirkusz élőben közvetíti délután 15 órától előadását a Facebook-oldalán

  • A Miskolci Nemzeti Színház Facebook csatornáján élőben látható William Shakespeare alapján Mohácsi István és Mohácsi János rendezésében A VELENCEI KALMÁR című darab március 17-én 19 órától
  • A Budapest Music Centerben március 23-án 19.30-tól Lugosi Dániel Ali, a Virtuózok tehetségkutató győztesének koncertjét is megtartják zárt ajtók mögött, az előadást a Virtuózok Facebook-oldalán és hivatalos Youtube-csatornájukon lehet követni

  • A Szent Efrém Férfikar megtartja koncertjét a BMC-ben Bartók Béla születésnapjának előestéjén, március 24-én 19 óra 30 perctől.  Az előadást az együttes Facebook-oldalán lehet majd követni

A Facebook-on már egy nyilvános csoport is alakult Élő közvetítések a koronavírus néven, itt bárki tájékozódhat arról, milyen alternatív lehetőségeink vannak a szórakozásra, művelődésre a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt.