Felnőtt válni bizony stresszes dolog, meg kell szabadulni a szüzességtől, a pattanásoktól, az ócska, cseppet sem divatos cuccoktól…. Nem csoda, hogy valaki (Alexandra Bracken írónő) megalkot egy disztópia történetet, ahol a kamaszok meghalnak, csak úgy (!), akik viszont életben maradnak, azokat koncentrációs táborokba zárják (!). Vagy kissé túlreagálta volna a felnövés problematikáját?

PZL- 061.hu

Jennifer Yuh filmje nem magyarázza meg, hogy miért halnak meg a tinik, tényként kell kezelnünk, hogy a kamaszkornak nem az lesz a legjellegzetesebb velejárója, hogy megnyúlunk, pattanások nőnek az arcunkra, hanem az, hogy meghalunk. Ez elég merész megközelítés, de felfoghatjuk úgy is, hogy amikor véget ér az idilli gyerekkor akkor „kicsit meghalunk”. Ebben a filmben viszont aki meghal, az nagyon meghal, mert vagy elviszi őket valami világjárvány, vagy ha túléli, akkor viszont katonák vadásznak rá, koncentrációs táborokba zárják, ahol futószalag mellett dolgozhat. Aztán azzal a magyarázattal is adós marad a film, hogy miért kapnak bizonyos kamaszok különleges képességeket (pl. akaratátvitel, elektromosság irányítása, stb.) és miért színeződik el a szemük, amikor a nagy hókuszpókuszt csinálják.

De ez egy film, rendben van, elszíneződik a szemük, és még arra is képesek a szuper tinik, hogy elbújjanak a rájuk vadászó amerikai hadsereg elől, és meghúzzák magukat egy Ozora fesztiválra emlékeztető helyen, ahol hippi kolóniát hoznak létre. Itt szerveződik meg az ellenállás a gonosz felnőttek ellen. A tábori létezés jelenetei olyanok, mintha csak a Palásthy Gyuri bácsi Tótágas című filmjét  idéznék meg, van valami szocialista ifjúsági mozik idilljéből, a szerelmi szál annyira érzelgős, mint egy 11 éves lány fantáziálásai, amit az emlékkönyvébe jegyez fel csillámfilctollal két jégvarázsos matrica közé… A történet középpontjában Ruby (Amandla Stenberg) áll, aki egyszer csak rájön, hogy képes a gondolatátvitelre, ezért el kell menekülnie otthonról, de még utoljára, pusztán jószándékból kitöröli szülei agyából az emlékét, csak hogy nekik ne legyen olyan rossz.

És elkezdődik a menekülés hegyen és völgyön át, majd a klasszikus pikareszk fordulatait követve találkozik barátokkal, akikkel együtt vándorol a cél felé, ahol ez a bizonyos goa-szerű tábor van, ahol a hozzájuk hasonló különleges kamaszok élnek. Erről persze eszünkbe juthat Roxfort, a varázslóiskola, ahol szintén összegyűlnek a kinti világban meg nem értett különleges képességekkel rendelkező gyermekei. Szóval, nem csoda, hogy a kiskamaszok körében nagy népszerűségnek örvend a történet, arról nem beszélve, hogy a szerelmi szál annyira negédes (sírás, csók, csók, sírás), miközben a rendező Jennifer Yuh hozzárendel az érzelmes jelenetekhez néhány videó klipet (lampionfüzérek, lassúzás).

És persze a Harry Potter mellett a Bosszúállók-széria is eszünkbe juthat, nos, az sem a véletlen műve, hiszen ahány gyerek, annyi különleges képesség, szóval, a Sötét elmék nem más, mint a Harry Potter, a Bosszúállók és a Házibuli folytatódik mixtúrája, amelyben ott van a Családi kör című műsorból Rainsburg Jenő szelleme is, aki arra figyelmezteti a szülőket, hogy kamaszok bizony úgy érzik, hogy a család egy láger, apu a parancsnok, anyu a kápó, csak a kishugi a jófej, de ő csak ötéves.

Sötét elmék
amerikai film
szereplők: Mandy Moore, Amandla Stenberg, Gwendoline Christie
rendező: Jennifer Yuh
bemutató: 2018. augusztus 9.