Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Az Újvilágról beszámoló legrégibb zsidó kézirat hét évtizeddel eltűnése után márciusban végre visszatérhet Mexikóba – közölte a New York-i mexikói konzulátus.

MTI

A dokumentum Luis de Carvajal 1595-ben készült önéletírása. A szakértők különösen értékesnek tartják, mivel a zsidók életét mutatja be az amerikai kontinensen. A kézirat a konzulátus szerint 75 évvel ezelőtt tűnt el a mexikói nemzeti levéltárból. A történelmi dokumentum végül 2015-ben egy aukción tűnt fel. Miután megkerült, a mexikói kormány egy időre kölcsönadta a New York-i Történelmi Társaság múzeumának.

Luis de Carvajal Mexikóban élt, és titokban a zsidó vallás követője volt, akit az eretnekek ellen fellépő inkvizíció ítélete alapján 1596-ban kivégeztek. A Memorias című kézirat Carvajal memoárjait tartalmazza, továbbá a zsoltárokat és parancsolatokat, valamint imákat. A konzulátus szerint a Mexikóba visszatérő kéziratot először egy kiállításon mutatják be március 12-én, majd az Emlékezés és Tolerancia Múzeumába kerül.

A New York-i Swann Galéria szerint – ahol korábban árverésre bocsátották a dokumentumot – a kéziratot, amelyben zsidó hitéről vall, Carvajal álnéven írta. Miután az inkvizíció börtönébe került, egy cellatársa elárulta, hogy ő volt az írás szerzője, ezért kínozták meg és végezték ki – fűzte hozzá az aukciósház.

Fotó: mult-kor.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •