Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Két Kiss Ottó-kötet is megjelenik a könyvfesztiválra, az Ne félj, apa! című “nagy kislánykönyv”, illetve a Léghajó a Bozda utcában című ifjúsági  regénye. A Battonyán született, Gyulán élő íróval a gyerekek világáról, a békési tájakról beszélgettünk, és kicsit a rock and rollról is.

PLZ – 061.hu

Amikor először szóba került az interjú, akkor mondtad, hogy nagyon elfoglalt vagy, két kéziratot kell leadnod. Szigorú napi ritmusban írsz, és szervezed az életed?
Valamikor voltak ilyen irányú törekvéseim, de hamar rájöttem, hogy inkább fordítva működöm: a feladatok döntenek a napi tevékenységeimről. Érdemben csak akkor tudok a készülő szövegeimhez nyúlni, ha nincsenek a fejemben elintézendő ügyek.

A Léghajó a Bodza utcában című új ifjúsági könyved szövege A terepasztal lovagjai (Móra, 2007) című gyerekregény egyik fejezetére épül. Ebben a formában most jelenik meg először. Mit változtattál az eredetin? Kinek az ötlete volt, hogy önálló könyv legyen belőle?
Az eredeti szöveget, a Léghajó a Bodza utcábant körülbelül tíz éve írtam. Éppen akkor kért tőlem egy szegedi könyvkiadó kéziratot. Leadtam, tetszett nekik, szerződést kötöttünk, és beadták volna könyvkiadási pályázatra, ám az ajánlót író szakembernek nem tetszett, meggyőzött, hogy írjak belőle egy sokkal nagyobb lélegzetű gyerekregényt. A meglévő léghajós kéziratot felhasználva, némi módosítással született meg aztán A terepasztal lovagjai. Kiadása óta sok idő eltelt, az olvasók felnőttek, új kiadást pedig sem én, sem a Móra nem szeretett volna, így amikor a Pagonynak elkezdtem írni egy tengeralattjárós történetet, eszembe jutott a léghajós történet is. Szerencsére ezúttal minden jól alakult: a Pagonynak tetszett, a Móra is hamar rábólintott, így az eredeti szöveg néhány hete önálló életet élhet.  Persze mindezért cserébe a tengeralattjárós történet megjelenése kicsit csúszik, az a könyv az év második felében jön majd ki.  

1

2011-ben négy könyved is megjelent. Most kettő egyszerre. Ugyanúgy tudsz külön-külön örülni mindegyiknek, mintha csak ötévente egyszer jelenne meg egy köteted?
A nagyobb öröm akkor van, amikor elkészülök egy-egy kézirattal. Amikor megjelenik, akkor már csak a könyvtárgynak tudok örülni, feltéve persze, ha tetszik. Ez a gyerekkönyvek esetében némi kockázattal jár, hisz sok múlik az illusztrációkon. Abban az évben a három gyerekkönyv mellett kijött a „nagyregény” is, A másik ország. A borítójára én választottam festményt Lóránt János Demetertől, így amikor megláttam, nagy meglepetés nem ért, csak örülnöm kellett.

1990-ben beválogattak egy angol és magyar nyelvű antológiába, amiről tizenhárom év múltán szereztél tudomást egy véletlen folytán, amihez Göncz Árpád meg Charles, walesi herceg írt ajánlást. És úgy kerültek egy lemezre a szövegeid, hogy nem is tudtál róla… Volt még irodalmi pályafutásod során meglepő momentum?
Ha egyet kellene kiemelnem, akkor talán a Csillagszedő Márió fordulatokban gazdag története. Az előzményben, a Visszafelé hull a hó című könyvben mindössze húszegynéhány vers van a kéziratból, mert csak olyan vékony könyvre tudtam összeszedni a pénzt, amelyet a ragasztott könyvgerinc még elbírt. Ekkor ért az első meglepetés: a kötet olyan sikeres lett, hogy személyesen Janikovszy Éva vitte be a Mórába és javasolta kiadásra az egész kéziratot. A pályáztatás miatt azonban nem jelenhetett meg eredeti címmel, átgondoltam hát, és a Kérem a narancsot az égről címet kapta – 2002 viszont választási év volt, és ha visszaemlékszel, a társadalom annyira átpolitizálódott, hogy ilyen narancsos cím szóba se jöhetett. Akkor kértem segítséget tőled, s végül neked jutott eszedbe a Csillagszedő Márió.  Remek cím, szokták mondani, és én olyankor szerényen bólogatok…  

Ne félj, apa -bori

Azzal, hogy bekerültél az olvasókönyvekbe, nem tartasz attól, hogy meg is kell felelni ennek a valamilyen szerepnek? Ugyanúgy tudnál írni ún. botránykönyvet is?
Szerencsére botránykönyvet nem tervezek írni, és valószínű, nem is tudnék. Vagy tizenöt éve került be az első vers egy alsós olvasókönyvbe, azóta jön és megy ki és be néhány szöveg a tankönyvekből, illetve a tankönyvekbe, de se előtte, se utána nem éreztem arra késztetést, hogy bármilyen szerepnek megfeleljek, leszámítva persze a könyvbeli szerepjátékokat. Írom, amit tudok, és ha mások használhatónak találnak belőle valamit, akár tankönyvekben is, akkor tudomásul veszem.

Mikor a megyei lapnál dolgoztál, tudtál szülőhelyed, Battonya ügyeivel is foglalkozni egy-egy cikkben?
Szívesen tettem volna, de sajnos területi leosztás volt, én Gyula mellett tíz környékbeli kistelepülés ügyes-bajos dolgait vittem, Battonya másé volt.  

A Szövetek című 1999-ben megjelent prózakötetedben megírtad az 1981-es battonyai fiúkollégium felgyújtását. Hogy tudtad rekonstruálni, hiszen akkor már nem éltél a településen?
Az a rekonstrukció nem igazi rekonstrukció, hisz mindössze a tényt emeltem át egy egyébként is fiktív történetbe. Így történt-e a kollégium felgyújtása, nem tudom, de így is történhetett volna, ahogy sok minden más is a könyvben. Persze minden ottani motívumnak van némi valóságalapja, a szuszogó templomnak, a Riga és a kombájn összeütközésének stb. Gyerekkorom Battonyájáról merítettem a helyszíneket és a figurákat, de a szöveg tudatosan nem említ településnevet. Egy többnemzetiségű, zárt kisközösség működését szerettem volna bemutatni, azt a kilátástalanságot, amelyet a szereplők belülről nem is látnak.

Említed Höhn Tónit iSarkig nyitott kapu című szövegedben, aki “nagy balhés csöves” volt… Téged fekete bőrdzsekiben látunk mindig, de valahogy a szövegeidből nem szüremkedik elő a maga teljességében az ifjúsági szubkultúra (a Hasítás antológiát kivéve)…. Nem érintett meg a rock and roll? Jártál a megyében anno koncertekre? Csabára, a Téglába, Kovácsházára, Orosházára….
Békéscsabán voltam középiskolás, így általában a Téglában fordultunk elő P. Mobil koncerteken, de jártunk a szabadtérire is, és olykor egy-egy Piramis vagy HBB koncertre Gyulára vagy a környékbeli településekre is átmentünk, messzebb nem. Orosházán vagy a csabai ifiházban saját zenekarommal léptem fel, mert olyan is volt nekünk tizenhat évesen, játszottunk Black Sabbathot, Karthagót meg saját számokat. Tulajdonképpen az első verseim is innen jöttek, a dalszövegírásból. Igazából azt gondolom, hogy arról az úgynevezett csöves kultúráról, arról az életérzésről, amely az 1980 körüli években meghatározója volt a magyar fiatalok világának, vannak, akik nálam sokkal többet tudnak. Persze érdekes lehet, hogy mindez vidéken hogy volt – ezeket a kellékeket, ezt az életérzést próbáltam összefoglalni egy novellában, amikor engem is felkért a Magvető, hogy írjak az antológiába.    

2004-ben azt mondtad, hogy nem olvastad el az Ami a szívedet nyomja című svéd gyerekverses válogatást. Azóta igen?
Egyben még azóta sem. Persze a verseket külön-külön ismerem, és néhányat már akkor is ismertem, amikor az első szabad gyerekverseim születtek. De ez a nem olvasás nem valami kivagyiság vagy extremitás volt a részemről, csak szimplán nem akartam, hogy ez az ismeretanyag a kelleténél jobban befolyásolja a saját szabad gyerekverses világom létrehozását.

3

Amikor gyerekeknek írsz, már a történet csírájában tudod, hogy melyik korosztálynak készül majd, és ahhoz igazítod a nyelvet, egyáltalán: eszedbe jut írás közben ez a hány éves kortól ajánlott titulus? Írás közben fogalmam sincs, hogy kinek szól majd a könyv. De ezt még az elkészült kézirat után, a kiadóval közösen sem sikerül mindig eltalálni. Van úgy, hogy jól megbeszéljük a kiadói szakemberekkel, hogy kinek ajánljuk a könyvet, melyik korosztálynak, aztán a megjelenést követően, amikor már néhány iskolás osztálynak bemutattam a kötetet, jövök rá, hogy kiknek is szól valójában.  

Volt már gyerekkönyved korszerű, vagány illusztrációval, és némileg konzervatívabb grafikával is. Mérhető, hogy jobban fogy a szebben rajzolt könyv, vagy minden esetben csak a tartalom a domináns?
A tartalom mindenképpen meghatározó, de természetesen egy szépen megrajzolt könyvet könnyebb eladni. A gond ott kezdődik, hogy kinek mi a szép. Úgy van ez, mint a zenében: a populárisból fogy a legtöbb, és hát nem biztos, hogy nincs annál jobb.

A Ne félj, apa! verseit inkább a kislányok fogják szeretni? Vagy a fiúk is? Mit tanácsolsz, miért vegye meg kisfiús apuka a fiának? 
A borító tiszta rózsaszín, úgyhogy fiúknak egyáltalán nem ajánlom! Tilos belelapozniuk! Kicsit komolyabban: most úgy gondolom, ez a legfontosabb gyerekkönyvem, mivel a kislányomról szól, és mint minden lányos apának a lánya, nekem ő a legfontosabb. Elsősorban tehát lányoknak és lányos apáknak ajánlom, de nem utolsósorban olyan fiúknak is, akik kíváncsiak a lányokra. A könyvet Kismarty-Lechner Zita illusztrálta, és tényleg nagyon szép lett, és persze nagyon kislányos. De hát ez a kötet alcímében is vállaltan egy „nagy kislánykönyv”.

Fotók: Kiss Ottó archívuma


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •