Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Szemétnek hitte, ezért a kukába tette egy kortárs műalkotás egyes darabjait a takarítónő egy mannheimi templomban.

MTI

Romana Menze-Kuh installációja a Behausung 6/2016 (Hajlék 6/2016) nevet viseli. A búvóhelyet formázó aranyszínű mentőfólia mellett a Philippuskirche evangélikus templom padlóján emberi alakokat formázó kisebb fóliadarabokat is elhelyezett a művész. Az installáció a hajlékot kereső, szükséget szenvedő embereket jelképezte. Menze-Kuh teljesen felháborodott és szólni sem tudott, amikor megtudta, mi történt alkotásával.
“Sokként ért, és azt gondoltam, ez nem lehet igaz” – mondta szerdán a művész.

Az eset január végén történt, azóta Menze-Kuh a kukába került fóliát a szemetesvödörrel együtt integrálta installációjába. “Ezzel új jelentést kapott. A nevét 6a/2016-ra változtattam” – mondta a művész. Gerd Frey-Seufert, a templom lelkésze értesítette az esetről takarítással megbízott céget is, de kérésének megfelelően a takarítónő számára nem lesznek következményei az esetnek. “Elég kellemetlen ez neki így is” – mondta a lelkész.
Takarítók tavaly szemétnek véltek és feltakarítottak egy üres pezsgősüvegek és konfettik alkotta installációt az észak-olaszországi Bolzano művészeti múzeumában, ahol később helyrehozták a hibát és újra kiállították a műalkotást.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •