Évenként lemezt kiadni nem túl trendi, sőt maga a nagylemezkiadás is ritka, mint a tisztességes kézimunka, de szerencsére vannak akik tesznek a divatra és a legutóbb megjelent lemez sikereiből erőt merítve újra stúdióba vonulnak.

HORPÁCZI DÁVID- Nullahategy

A Napokon zenekar Borders Of Babylon című lemezét erősen beérezte a szakma és a közönség is, így újra bevették a törökbálinti Supersize stúdiót, ahol Horváth Attila szárnyai alatt egy hétvége alatt feldarálták szalagra(!) az összes hangszeres sávot az énekkel együtt, egyszerre, ahogy kell. Ezt szintén kevesen merik bevállalni, hiszen nagyon komoly összhang és hangszeres tudás szükségeltetik hozzá, de itt fel sem merül a hiba lehetősége. Komoly groove-ok, nagyon erős refrének és durva progrock gitárgyötrés.
Az előző lemezhez képest itt kevésbé kerek a történet, leginkább személyes témákkal és a komoly társadalomkritikus szöveggel csapnak oda. „Ezúttal minden eddiginél inkább törekedtünk a letisztult megoldásokra, a nehezebb témákat is könnyebben értelmezhetőként „álcázva”. Ebben a munkában első alkalommal zenei producer is segített minket, Schram Dávid személyében.” A felállás változatlan (Kacsoh Dániel – ének, Ratkóczi Huba – gitár, Egri Gábor – gitár, Kolozsi Péter – basszus, Mózes Zoltán – dob), csakúgy, mint a kísérletezés. Zseniális hangzás és totális elszállás jellemzi az Origót.

Ez igen komoly érv arra, hogy a lemezbemutatóra is ellátogassunk május 30-án a Rohamba. Az utazás fél kilenckor kezdődik a Powertrip és a Grizzly társaságában.

A koncert előtt most meghallgathatjátok az új lemezt!

origo (2015) by NAPOKON