Emir Kusturica a fővárosi Hősök terén ad koncertet No Smoking Orchestra elnevezésű zenekarával június 15-én a Duna Karnevál keretében.

MTI

A kultikus filmjeiről (Macska-jaj, A cigányok ideje) ismert rendező zenészként is aktív, csapata, a No Smoking Orchestra sikere nem csupán Kusturica személyéből fakad. Az együttes mesterien keveri az ethno és punk rock stílust – szerepel. Emir Kusturica első mozis nagyjátékfilmje az 1981-ben bemutatott Emlékszel Dolly Bellre? volt, a rendező ekkor találkozott először a No Smoking Orchestrával, amelynek gyökerei egy szarajevói punkzenekarhoz vezetnek vissza. A kilencvenes évektől – Jugoszlávia feloszlását követően – Emir Kusturica and The No Smoking Orchestra néven kezdtek játszani. Négy albumot adtak ki, majd 1998-ban elkészítették a Macska-jaj című film zenéjét és azóta minden Kusturica-film zenéjét ők írják. A budapesti közönség június 15-én a Hősök terén a XXIII. Duna Karnevál keretében láthatja és hallhatja a zenekart, a koncerten az új lemez, a néhány hete megjelent Corps Diplomatique dalait is bemutatják. Az előzenekar Pál István Szalonna és Bandája, valamint a Kolo Zenekar és barátai lesznek, fellép a Tököli Délszláv Táncegyüttes is, a koreográfiát Kricskovics Antal tervezte.

Kép: Dexter