Az HBO Trónok harca című produkciója kapta a legjobb drámasorozat díját a vasárnap esti Los Angeles-i 71. Emmy-gálán, a legjobb vígjátéksorozatok mezőnyében pedig az Amazon Fleabag című szériája nyerte el a trófeát. Hollywood legrangosabb televíziós díjaiból a legtöbbet, kilencet az HBO produkciói szereztek meg a ceremónián, az Amazon hét díjat, a Netflix pedig négyet vitt el.

MTI

A nyolcadik évadával idén befejeződött Trónok harca-sorozat színésze, Peter Dinklage Emmy-történelmet írt azzal, hogy negyedszer is elnyerte a legjobb mellékszereplő elismerését a dráma kategóriában. “Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy olyan közösséghez tartozom, amely a toleranciáról és a sokszínűségről szól” – mondta a színész, aki achondropláziával született (a törpenövés leggyakoribb formája).

A George R. R. Martin regényfolyamából készült sorozat idén rekordszámú, 32 jelölést kapott. Ezek közül a kreatív Emmy-díjak múlt heti átadóján már tíz trófeát meg is kapott. A drámasorozatok mezőnyében az újabb fődíj megszerzésével beérte a Zsarublues, az L.A. Law, Az elnök emberei és a Mad Men – Reklámőrültek című szériákat, amelyek korábban a legtöbb, négy-négy Emmy-díjat gyűjtöttek ebben a kategóriában.

A legjobb vígjátéksorozat díjazottja, a Fleabag meglepetést okozott, mivel sokan várták a korábban már háromszor is díjazott Az alelnök vagy a tavalyi nyertes Marvelous Mrs. Maisel győzelmét. A Fleebag egyébként összesen öt Emmyt vihetett haza, köztük a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját a vígjátéksorozatok mezőnyében. A sötét humorú széria főszerepét, egy fiatal londoni nőt alakító Phoebe Waller-Bridge, aki egyben a sorozat egyik alkotója is, a legjobb színésznő díját vehette át. A színésznő korábban elmondta, hogy a Fleabag a második évaddal lezárult, nem készül belőle harmadik évad.

A legjobb korlátozott epizódszámú sorozat díját a Csernobilnak ítélték oda. A széria a forgatókönyvírója, Craig Mazin is díjazott lett a gálán, amelynek nem volt házigazdája. A legjobb drámasorozatbeli színész Emmy-díját a Tony- és Grammy-díjas Billy Porter kapta az LMBTQ-közösségben játszódó Pose című sorozatban nyújtott játékáért. Ő az első, homoszexualitását nyíltan vállaló fekete férfi, aki elnyerte az Emmyt ebben a kategóriában. A kategória legjobb színésznője pedig a Megszállottak viadala főszereplője, Jodie Comer lett.

A vígjátéksorozat-mezőny legjobb színészének díját a Barry főszereplője, Bill Harder kapta. A legjobb férfi mellékszereplő Tony Shalhoub, a legjobb női mellékszereplő pedig Alex Borstein lett ebben a kategóriában, mindketten a Marvelous Mrs. Maisel színészei. A televíziós játékfilm kategóriában a Fekete tükör-sorozat Gyilkanyessz (Bandersnatch) című része nyert. A díjátadón a forgatókönyvéért a John Oliver-show az elmúlt hét híreiről című beszélgetős műsor és a szórakoztató szkeccssorozat kategóriában a Saturday Night Live című produkció is Emmyt kapott.