Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál szombat esti díjkiosztóján. Magyar filmalkotásnak utoljára 1975-ben ítélték oda a Berlinale fődíját.

MTI, 061.hu

A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, “mint egy pohár víz”, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként “rejtsék el” az alkotásban a film témáját, amely csak “jószívű” embereknek mutatkozik meg.

A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy “nagy szíve van”, hanem a nézőkről is, akik “csodálatosan” fogadták az alkotást – tette hozzá a Simon mágus után 18 évvel új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó, aki a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén. A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes azt mondta, hogy “hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk”.

Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével. A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják.

A Berlinale 2017 díjazottjai

Arany Medve: Testről és lélekről
Ezüst Medve (a zsűri különdíja): Félicité (rendezte Alain Gomis)
Ezüst Medve-díj egy új perspektívákat nyitó filmnek: Pokot (rendezte Agnieszka Holland)
Legjobb rendező: Aki Kaurismäki (The Other Side of Hope)
Legjobb színész: Georg Friedrich (Helle Nächte)
Legjobb színésznő: Kim Min-hee (On The Beach At Night Alone)
Legjobb forgatókönyv: Una mujer fantastica (Sebastián Lelio, Gonzalo Maza)
A legjobb művészeti teljesítmény: Ana, mon amour (Dana Bunescu, vágó)
Legjobb dokumentumfilm: Ghosthunting (rendezte: Raed Andoni, Palesztina, Svájc, Franciaország)
Legjobb rövidfilm: Cidade Pequena (rendezte: Diego Coasta Amarante, Portugália)
Legjobb elsőfilm: Summer 1993 (rendezte: Carly Simon, Spanyolország)

Forrás: Index

Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Legfőbb díjaiért – az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért – 18 alkotás versenyzett az idén. A vasárnap véget érő 11 napos fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 403 alkotást mutattak be.

Díjjal tér haza a szemle másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson. A szekcióban 43 országból 50 nagyjátékfilmet mutattak be. A Generation elnevezésű szekcióba meghívást kapott Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, Máté Bori The Headless Appearance című kétperces absztrakt filmje pedig a fesztivállal párhuzamosan futó Kritikusok Hete válogatásába került be.

Fotó: MTI