A helyenként gyengélkedő 2. évad után Seth Rogenék sorozata láthatóan felépült a náthából, valószerűtlen hőseink pedig a kezdeti vitalitással néznek szembe ellenlábasaikkal. Noha a Preacher-képregényfolyam lendülete, humora és brutalitása továbbra is kitart, road movie-jellege csapdába esik az adaptáció új etapjában, amely újfent egy 13 részes “pihenőt” ígér a szolgálatból megpattant Mindenható utáni hajszában. 

MP – 061.hu

Bár az ingerküszöb kitolódásával egyre változnak az arányok, ma is csak kevés annyira őrült sorozatba botlik az ember, mint az AMC csatornán futó Preacher. A többnyire mérsékelten vicces, mariskafüstös vígjátékaival feltűnt Seth Rogen, a Virslipartit a világra szabadító Evan Goldberg és a hibátlan Breaking Bad egyik atyja, a forgatókönyvet jegyző Sam Catlin kooperációja a két urban fantasy agyvihar, az American Gods és a Happy! vagy a Twin Peaks 3. évadának képsorainál is gátlástalanabbul málházza meg képtelenségekkel a józan észt. Aki nem látta volna, a cím sugallata ellenére a Preacher nemigen bíbelődik komolyabb vallási-ontológiai felvetésekkel. Az első évad felütésében egy természetfeletti entitás szállja főhősünket, a texasi koszfészek prédikátorát, miután sikertelenül próbálkozott különböző egyházak szószólóival, vérfelhővé robbantva a csalódást keltő gazdatesteket.

A hitehagyott Jesse Custer (Dominic Cooper) önmagában sem szokványos figura: ha csődöt mond a lelkisegélyszolgálat, a csávó testi fenyítéssel tereli az üdvözülés útjára bárányait. Hatékonyságát fokozza, hogy lelkének egyszerre angyali és démoni albérlője (Genesis) ellenállhatatlan hanggal ruházza fel, ami sűrűn húzza ki a pácból, időnként pedig tragikus félreértésekhez vezet: a gyülekezet egyik tagja például szó szerint veszi a prédikátor tanácsát, és miután “kitárja a szívét” édesanyjának, szépen ki is rakja elé az asztalra. Míg a Garth Ennis és Steve Dillon nagy sikerű képregénye egy utazás történetét festi meg road movie-szerűen, amelyben az exbűnöző prédikátor a mennyekből megpattant Mindenhatót keresi társaival – Tulippal, a bérgyilkosnővel és Cassidy-vel, az alkoholista ír vámpírral (Ruth Negga és Joseph Gilgun tuti befutók Hollywoodban) -, a sorozat első két évada nem sietett sehova: az Annville nevű kisváros texasi proliverzumában, majd a folytatásban jobbára New Orleans-ban zajló jelenetekben kegyetlenül brutális és látványos akciójelenetekkel felpörgetve, de azért alapvetően a westernfilmek komótos tempójában hömpölygött a cselekmény.

Tulip, hazafelé a Purgatóriumból

Az egyre szaporodó történetszálakat és valószerűtlen karaktereket vérbő alakítások, fekete humor és magával ragadó ritmus tartotta egybe, a társadalomkritika bigottságról, kirekesztésről, korrupcióról és erőszakkultuszról pedig épp elegendő fűszer volt a sűrűsödő katyvasz megízesítéséhez. A Preacherben elvétve sincs egy megnyugtatóan normális karakter, de nem bánjuk: ennek a sorozatnak jól áll a fékevesztett őrület. Hogy a történet új lendületet nyerjen, a helyben toporgástól kifulladt figuráktól az alkotók kénytelenek voltak megszabadulni: az első évad végén célszerűnek látták lakóival együtt metánfelhővé robbantani a tehénganéra épült települést. A második évadra a kisvárosi tablóból a prédikátoron és társain kívül jóformán csak egy folyton kinyiffanó/rezurrektáló angyalpáros és egy fura kamaszfiú maradt, aki egy suicid pillanatában ánusszá plasztikázta az arcát í sörétespuskája közreműködésével.

Herr Star és Grál-lovagok akcióban

A Jesse által véletlenül pokolra juttatott Eugene/Arseface történetszála nem kevésbé szórakoztató, mint a szökevény Teremtő nyomába iramodott, időközben egy cowboyforma pokolfajzat elől menekülő triumvirátusé. Az alvilági jelenetekben Hitler is feltűnik (Noah Taylor már a 2002-es Max című filmben is remekül hozta a Führert), mint a leggyámoltalanabb, legsegítőkészebb lélek az elkárhozottak között, akiről az is kiderül, hogy csak azért taposta szét Európát, mert egy étteremben beégett a csaja előtt. A bv-intézményként megrajzolt Pokolból megszökő Adolf és Eugene a 3. évadban visszatér (a magyar AMC-n még nem tartunk ott), de mellettük a Grál nevű titkos rend nácoid vezetője, Herr Starr jéghideg karakteréből is el tudnánk viselni még további 2-3 évadnyit. A történet egyébként ott folytatódik, ahol tavaly abbamaradt:  a lelkének egy részével együtt a Genezis hangját is elveszítő Jesse Cassidyvel és az előző évadban elhunyt Tulip testével a prédikátor nagymamájához tartanak, aki történetesen egy nekromanta  boszorkány.

A Teremtő – inkognitóban

A vuduista vénség Gran’ma (Betty Buckley) feltámasztja Tulipot, de mint az a felütésnek szánt flashbackból is kiderül, a nagyi senkinek sem nyújt ingyen szolgáltatást, az adósság rendezését pedig a texasi láncfűrészes bizarr családját idéző rokonságával és verőembereivel biztosítja. Az első részek alapján remek freakshownak ígérkezik az évad, amiben feltehetően tovább formálódik a főszereplők szerelmi háromszöge és a fondorlatos kapcsolat Herr Starr-ral, miközben továbbra sincs hiány blaszfémiában meg kamerába fröccsenő művérben, amiről a régi ismerősök mellett olyan új karakterek gondoskodnak, mint Jody, a mama csicskásaként üzemelő rettenthetetlen húsgólem.

És lesz még meglepetés bőven.

Képek: AMC/Sony