Film készül Sánta Ferenc Téli virágzás című novellájából, az Erdélyben rögzített jelenetek után most a Veszprém megyei Magyarpolányban dolgozik a stáb.

MTI

A szegénységről, a családi összetartozásról és a hitről szóló történet egy kis székely faluban és a közeli erdőben játszódik. A tervek szerint májusig felveszik az összes jelenetet, a magyarpolányi helyszín után a Bakonyban forgat majd a stáb. Pataki András producer, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta, hogy a mintegy félórás filmben szerepel Eperjes Károly, Molnár Anikó – a soproni színház művésze – és három erdélyi gyerek.

A stáb az erdélyi Vármezőn és Mikházán már vett fel jeleneteket, amelyekben Szélyes Ferenc alakítja az írót. Az alkotás dramaturgja Ozsda Erika, rendezője és forgatókönyvírója, Bozsogi János. Az operatőr Mike László, a vágó Varga András, a zeneszerző Jávorka Ádám.

A film a Pápa Városi Televízió és a Forrás Film közös alkotása, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán Pályázatának támogatásával jöhet létre. A televízió, a Forrás Film és a Soproni Petőfi Színház együttműködésének köszönhetően az elmúlt években a Csonka délibáb és a Képtelen történet című alkotásokban játszhattak a soproni színészek, ezeket az alkotásokat a közmédia is műsorra tűzte – emlékeztetett a producer.

A Téli virágzás című novella Sánta Ferenc Az Isten a szekéren című kötetében jelent meg és egy múlt század harmincas éveiben élő szegény sorsú székely családról szól. A történet szerint a családfőnek eltörik a lába, lázasan fekszik az ágyban, helyét tízéves gyermeke veszi át, akit farkasordító télben elküldenek az erdőbe tűzifáért. A gyerek kimegy, közben talál egy fagyás közeli állapotban levő kismadarat, amelyet a fa helyett hazavisz. Arra számít, hogy ezért verést kap, ezzel szemben a kismadár derűt, jókedvet, igazi emberi melegséget visz a családba.

A közmédia várhatóan nyáron mutatja be a kisjátékfilmet. “A hosszú távú tervek között szerepel, hogy 80 perces filmet készítünk Sánta Ferenc kötetének többi novellájából, amihez a kisjátékfilm kellő alapot adott” – mondta el Pataki András.

Fotó: veol.hu