Bemutatták a budavári Csikós-udvar és környezete rekonstrukciós látványtervét a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének szerdai ülésén: a Vár Tabán felőli oldalán a következő években visszaépül az egykori lovarda és istállói, a Főőrségi épület, a Stöckl-lépcső és a lovarda mögötti feljáró is.

MTI

Potzner Ferenc építész a koncepció bemutatásakor emlékeztetett: a Vár nyugati falszorosának külső felén épült fel 1899-ben a Királyi Palota díszes lovardája, majd fölötte tíz évvel később a Hunyadi-udvar peremén a Főőrségi épület; addigra már állt a két udvart összekötő Stöckl-lépcső és rámpa is. A lovarda az 1944-45-ös ostrom során találatot kapott, de sokkal könnyebben helyreállítható lett volna, mint a Sándor-palota, mégis elbontották. Hasonló sors jutott a Főőrségi épületnek is, pedig abban a hetvenes évek elejéig még irodák is működtek – idézte fel.

Budapest, 2015. szeptember 30. A beruházást tervezõ Közti Zrt. által 2015. szeptember 30-án közreadott rekonstrukciós látványterven a budavári Csikós-udvar és környezete látható. A lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is mûködik majd, így többek között bálokat, mûvészeti vásárokat is befogadhat. A lovas programok kiszolgálására 16 ló tartásához megfelelõ istállót alakítanak ki a várfal alatti földrézsûbe rejtetten, a Csikós-udvarból pedig a szintén újraépítendõ Stöckl-lépcsõ és fal melletti rámpa biztosítja a feljutást. MTI Fotó: Közti Zrt.

Az építész szerint az ostrom után a középkori erőd helyreállítása kapott prioritást, így azonban a Csikós-udvar elvesztette közlekedési kapcsolatait a palotával. A rekonstrukció fontos eleme ezért, hogy a Vár a Tabán felől is könnyen és akadálymentesen megközelíthetővé váljon. Potzner Ferenc beszámolója szerint a lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is működik majd, így többek között bálokat, művészeti vásárokat is befogadhat. A lovas programok kiszolgálására 16 ló tartásához megfelelő istállót alakítanak ki a várfal alatti földrézsűbe rejtetten, a Csikós-udvarból pedig a szintén újraépítendő Stöckl-lépcső és fal melletti rámpa biztosítja a feljutást.

Budapest, 2015. szeptember 30. A beruházást tervezõ Közti Zrt. által 2015. szeptember 30-án közreadott rekonstrukciós látványterven a budavári Csikós-udvar és környezete látható. A lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is mûködik majd, így többek között bálokat, mûvészeti vásárokat is befogadhat. A lovas programok kiszolgálására 16 ló tartásához megfelelõ istállót alakítanak ki a várfal alatti földrézsûbe rejtetten, a Csikós-udvarból pedig a szintén újraépítendõ Stöckl-lépcsõ és fal melletti rámpa biztosítja a feljutást. MTI Fotó: Közti Zrt.

Szintén eredeti helyén épül újra a Főőrségi épület, amelyben az újjáalakuló palotaőrség, valamint kiállító- és vendéglátóhelyek kapnak otthont. Innen lesz megközelíthető a középkori vár maradványainak feltárása után kialakítandó, térszint alatti régészeti bemutatótér is. A beruházás során megerősítik az Ybl-féle támfalakat, illetve felújítják és funkcióval látják el a Karakas pasa tornyát is – közölte Potzner Ferenc. L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: október 7-én a Várkert Bazárban kamarakiállítás nyílik a visszaépítendő épületek eredeti terveiből és a Királyi Palota utóbbi hónapokban visszavásárolt tárgyaiból. Előkerült például a Szent István-terem egyik Zsolnay pirogránit képe, de több ezüst- és porcelántárgy is, a szerdai tanácskozása előtt pedig a palota eredeti ajtókilincsének egy példányát juttatta vissza eddigi birtokosa.