Felújítják a győri Sziget városrészben, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál 1912-ben gróf Cziráky Bélának, a Rába szabályozójának emlékére felállított obeliszket – közölték sajtótájékoztatón csütörtökön az emlékmű lábánál.

MTI

Fekete Dávid alpolgármester elmondta, hogy a több mint száz éves, 16 méter magas emlékművet eddig még nem újították fel. Évek óta mállik a vakolata, ezért korábban már körbe kerítették, hogy elkerüljék az esetleges baleseteket – tette hozzá. A felújítás húsz millió forintba kerül, amelyből hét-hét millió forintot az önkormányzat és a Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. (Győr-Szol Zrt.), három-három millió forintot pedig a Pannon Víz Zrt., valamint a Dömper Kft. biztosít.

Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester kiemelte: a felújítással a fürdő területén olyan helyet szeretnének kialakítani, amely alkalmas a nyugodt pihenésre. Az emlékmű rekonstrukciója már elkezdődött, várhatóan két hónapon belül befejeződik. Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy az emlékmű statikailag jó állapotban van, a munkálatok részeként a lehámló betonréteget leszedik, majd visszaillesztik és konzerválják. Egyik utolsó lépésként pedig füvesítik majd a területet.

Gróf Cziráky Béla (1852-1911) a századforduló táján, 1896 és 1911 között volt a Rábaszabályozó Társulat elnöke, kormánybiztosként 1896-tól haláláig irányította a folyó szabályozását. Munkájának emlékére a társulat állíttatta az obeliszket, amely Horváth Adorján győri szobrászművész alkotása.