A Kiscelli Múzeum sokak számára a TOP 5 magyarországi múzeum egyike, és nem csak azért, mert itt található a Budapest várostörténetét bemutató gyűjtemény, hanem az épület különleges atmoszférája miatt is. Stábunk az egykori  Schmidt-kastélyban megcsodálhatta a látogatók elől elzárt zugokat, így könnyebben megértettük azt is, hogy egykori tulajdonosa, a tehetős bécsi műgyűjtő miért szeretett bele az épületbe.

SZABÓ FRUZSINA ANNA- Nullahategy

A Kiscelli Múzeumnak otthont adó egykori barokk kolostor és templom Johann Entzenhoffer bécsi építész tervei alapján épült 1745-1758 között. Eredetileg a trinitáriusok kolostora volt. A szerzetesrend 1784-es feloszlatása után laktanyaként és hadikórházként is használt épületegyüttest 1910-ben vásárolta meg a bécsi műgyűjtő és bútorgyáros, Schmidt Miksa, aki rendbe hozta és egy részét bemutatóteremnek, melléképületeit műhelynek használta, végül 1935-ben végrendeletében az ún. Attila-parkot, az épületet, és az abban hátrahagyott műgyűjteményt a fővárosra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy a parkot a budai gyermekek számára közparkká alakítsák, a műkincsekkel teli épületet pedig múzeumként nyissák meg a nagyközönség előtt.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

A II. világháború a III. kerület legjelentősebb egyházi emlékét sem kímélte: a kiscelli épületegyüttes súlyos sérüléseket szenvedett Budapest ostroma idején.. A templom mennyezete beomlott, Johann Gfall mennyezetfreskói megsemmisültek. 1948-ban a helyreállított kolostorépületben aztán megnyílt az első várostörténeti kiállítás Budapest 1800 – 1873 közti történetéről, és az 1848-’49-es forradalomról. Bár 1955-ig a teljes kolostorépületet felújították, a templom romjai 1970-ig fedetlenül álltak.

Az elmúlt évszázadok során többször átépített templomtér a múzeum legnagyobb és legkülönösebb helyszíne. A rusztikus, vakolatlan falak között ma is érezhető az egykori szakrális tér emelkedettsége. A hatalmas, 20-25 méter magas épület zsinórpadlásán állva érezhető igazán a templom monumentalitása. A két tornyát összekötő híd innen nézve csak egy apró építménynek tűnik .

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Falai között jelenleg Holttest az utazókosárban – A Mágnás Elza-rejtély című,  száz évvel ezelőtti bűnügyi történetet feldolgozó időszaki kiállítást láthatjuk.

A stábunk kalauza Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum igazgatója elmesélte, hogy a ódon terem nemcsak koncertek, kiállítások, rendezvények helyszíne volt már, de számos filmet is forgattak itt. Volt itt már kémiai laboratórium díszlete, de egyszer egy spanyol gyerekmozihoz medencét is építettek már a tér közepére.

A föld alatt megbúvó kriptát majd a Da Vinci- kód harmadik mozis részében fedezhetjük fel:  Tom Hanks ennek ablakán bújik majd ki.

A titokzatos helyiség falain freskókat látunk, amik megtévesztőek, mert nem muzeális darabokról van szó, restaurátor-növendékeknek készültek, még a kilencvenes években, hogy ezeken gyakoroljanak, aztán ott maradtak. Az idő és a páratartalom alaposan kikezdte őket.

A föld alatti boltíves térben egykor fogda volt, aztán Schmidt Miksa  kiállító térként hasznosította. Itt különleges bútorait lehetett megtekinteni. A látogatók elől elzárt részben  voltak már felolvasóestek, halloween bulik és céges partik is.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Fotók: Baktay Péter- Nullahategy