A 2014-es Felszállott a páva győzteseként ismerte meg az ország, azóta nagyot fordult vele a világ: az ország első számú népzenei formációja, a Muzsikás állandó énekese, nemrég pedig megkapta a Junior Prima Díjat. Kacsó Hangával többek között arról beszélgettünk, érezte-e valaha tehernek, hogy Sebestyén Márta helyébe kellett lépnie, és arról is mesélt, milyen érzés, amikor egy külföldi szinte tökéletes magyarral elénekli nekik a Betyárnótát.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Nemrég érkeztetek haza Angliából a Muzsikással. Az egyik legfontosabb angol zeneipari és kulturális eseményen, az English Folk Expon (EFEx) és a vele párhuzamosan zajló Manchester Folk Festivalon vettetek részt. Hogy éreztétek magatokat?
Két koncertünk volt a háromból. Az egyiket sajnos lekéstük, mert a rossz idő miatt késve érkezett a gépünk Manchesterbe. Felléptünk az Expo-n és volt egy bensőségesebb, családias koncertünk a kinti magyaroknak. A szervezésből a Hagyományok Háza oroszlánrészt vállalt, és kint külön csapat segítette a fellépő magyar zenekarokat. Majd innen Whitby-be utaztunk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Évek óta utazol a Muzsikással szerte a nagyvilágban, így már van egyfajta rálátásod arra, milyen a megítélése kint a magyar népzenének.
Az angolok például kifejezetten kérték, hogy menjen ki a Muzsikás.

A Whitby Musicport Festival-on odajött a főszervező, és azt mondta, egyszerűen nem hiszi el, hogy itt van a Muzsikás, gyerekkori álma volt, hogy láthassa élőben a zenekart. A Muzsikást szinte mindenhol ismerik külföldön, talán még jobban, mint Magyarországon.

Leginkább azért, mert jó érzéssel és jó lélekkel nyúlnak a népzenéhez – a Repülj, madár, az Azt gondoltam, eső esik, vagy a Betyárnóta – ami például a személyes kedvencem -, nemcsak színtiszta népzene, hanem ezek a dalok egyben komoly művészeti értéket is képviselnek. A Betyárnóta Pityu (Éri Péter a Muzsikás brácsása – a szerk.) előadásában teljesen újjászületik, a saját lelke is megszólal benne. Azt mondhatom, hogy a Muzsikás egy lelki zenekar, amit mindenhol értenek nyelvtudástól függetlenül, mivel azok a válogatott dallamok, amelyeket játszanak, minden néphez és emberhez közel állnak.

A 40 éves jubileumi koncert közönsége a Szigeten tele volt külföldiekkel, valószínűleg egy szót nem értettek a dalszövegekből, de egészen elképesztő volt látni, ahogy eggyé olvadtak a zenével. Hamar Dániel erre azt mondta, nem kell ezen meglepődni, sem kishitűnek lenni. Sok esetben azok vagyunk, ha a saját kincsünkről van szó, pedig nagyon egyszerű: ami jó, az másnak is tetszik.
Így van. Hasonlót tapasztaltam az indiai koncert körutunkon, ahol a rendezvényszervező egy nagyon sokszínű és tehetséges társaságot válogatott össze. Az együtt töltött másfél hét alatt szépen összeszoktunk. Olyan volt az egész, mint egy alkotótábor, ahol mindenki imádta a zenénket. Az Édes Gergelem, kedves Gergelem moldvai népdalt például mindenki megtanulta. Elkezdtek rá improvizálni: megvolt a fődallam, doboltak rá az afrikaiak, az etiópok hegedültek hozzá, ehhez dúdoltak még blues dallamokat, fantasztikus volt!

Feltöltöttetek egy videót a Facebook-ra, amelyen egy angol rajongó szinte tökéletes magyarral elénekli Pityunak a Betyárnótát. Mit éreztek ilyenkor?
Ott volt Whitby-ben ez a kedves tekintetű ember, aki egyszer csak odament Pityuhoz, és elkezdte énekelni a Betyárnótát hangnemben, jó hangsúlyokkal. Mindenkinek felderült az arca, egyszerűen el voltunk ragadtatva. A férfi azt mondta, hogy ez a kedvenc dala, annyira szereti, hogy megtanulta magyarul, sőt játszani is szokta gitáron. Tényleg csodálatos élmény volt.

A 2014-es Felszállott a páva győzteseként ismert meg az ország, azóta nagyot fordult vele a világ, az ország első számú népzenei formációjában, a Muzsikásban vagy állandó vendég énekesként, nemrég pedig megkaptad a Junior Prima Díjat. Gondoltad, hogy ez lehet a te utad?
Nem, mert mindig természetes velejárója volt az életnek, hogy énekelek. Nálunk otthon mindig szólt az népdal, amikor a család összejött, szülinap volt, vagy egyszerűen csak eszünkbe jutott egy dallam. Tudtam, hogy tovább szeretnék tanulni, de mivel annyira hozzám nőtt a éneklés, rájöttem, hogy sosem akarom elveszíteni. Azt szerettem volna, hogy bárhol is tanulok, megmaradjon nekem az ének. Kiderült, hogy a váci konzervatórium a legjobb döntés volt. Amikor az édesapámmal és az énektanárommal elmentünk megnézni az iskolát, egyből megfogott a hely melegsége, de legfőképp az, hogy a tanulás mellett megmaradhat az éneklés is, egyiket sem kellett elengednem, vagy alárendelnem a másiknak, mind a kettő párhuzamosan működhetett együtt. Az ott töltött évek során kristályosodott ki bennem, hogy a népzenét nem tudom már elengedni és előbb-utóbb a Zeneakadémián szeretnék tanulni. Hála Istennek egyből felvettek. Először 2012-ben, 16 évesen szerepeltem a Felszállott a pávában, akkor az első élő adásig jutottam, de megmaradtam az emberek-, és ami külön nagy öröm volt, a Muzsikás emlékezetében is. Még abban az évben elhívtak a müpás koncertjükre.

Vissza tudsz emlékezni erre a koncertre?
Nem igazán tudtam elhinni. A Muzsikás zenéjén nőttem fel.

Amikor Erdélybe utaztunk, a kocsiban mindig Muzsikás szólt. Csengével, a nővéremmel mindig rá voltunk kattanva egy-egy Muzsikás-dalra, meghallgattuk ötször egymás után, ameddig tökéletesen nem tudtuk együtt énekelni Sebestyén Mártival a versszakokat. Furcsa volt szembesülni azzal, hogy a ,,sztárjaid”, a példaképeid veled akarnak együtt zenélni.

A Muzsikás sokaknak ma is eggyé olvad Sebestyén Mártával. Érezted valaha tehernek, hogy a helyébe kell lépned?
Ez egy lassú folyamat volt. Amikor meghívott vendég voltam, akkor mindig volt egy szólóm, amit ők lekísértek, aztán fokozatosan alakult, bővült a repertoár. Aztán, amikor 2014-ben bekerültem a Pávába, egy ideig megszakadt közöttünk a kapcsolat. Itt kategóriagyőztes lettem. Ezután újra érkezett egy telefon a Muzsikástól, hogy kimegyek-e velük Amerikába. Ezt a sztorit Dani (Hamar Dániel a Muzsikás nagybőgőse – a szerk.) egyébként mindig nagy derűvel meséli. Felhívott, megkérdezte, hogy megyek-e velük Amerikába, én pedig mondtam, hogy ezt még át kell gondolnom, és letettem a telefont. Nyilván azt gondolta, hogy egyből rávágom az igent…Én viszont úgy éreztem, ez nagy döntés, át kell gondolnom. Nem szerettem volna, azt sem, ha az egyetem elúszik, hiszen épp elsőéves voltam a Zeneakadémián. Felhívtam édesanyámat, azt mondta, megoldunk mindent, és végül persze elmentem velük.

Éreztem, hogy hatalmas kihívás lesz Márta után énekelni a Muzsikásban. Bár gyerekként a példaképem volt, tudtam, hogy az én utam nem az, hogy leutánozzam, hanem, hogy megtaláljam a saját hangomat és szerepemet az együttesben. 

Bele kellett tanulni, és el kellett fogadni, hogy velem más lesz a Muzsikás. Évekbe telt ez a finomcsiszolódás.

Mitől más veled a Muzsikás?
Más lélek, ami megszólal. Mindenki másképp kapcsolódik azokhoz, akikkel együtt játszik, akit megismer. Különböző személyiségek különbözőképp kapcsolódnak, mivel a saját testükön és lelkükön szűrik át a zenét. Ráadásul nem vagyunk egy korosztály sem, ennek is köszönhető, hogy teljesen más színt, energiákat és más lelkületet hozok ebbe a zenekarba.

A generációs különbség sosem okozott problémát?
Minden természetes módon alakult, mert nem siettetünk semmit. Első perctől, amikor 16 évesen elhívtak, megvolt a közös hang. Ember az emberrel, lélek a lélekkel találkozott. Nem volt soha semmiféle rossz érzésem, vagy olyan, hogy zavarban lettem volna a társaságukban.

Magyarországon születtél, de erdélyi kötődésű vagy, a szüleid marosvásárhelyiek. Egyszer azt mondtad egy interjúban, szerencsésnek érzed magad, hogy mindkét helyen otthon érezheted magad. Most hol van az otthonod?
A Covid-időszak nagyon korlátozta a lehetőségeiket az utazásra.

Eddig nem tapasztaltam meg, hogy milyen elzárva lenni az otthontól, Erdélytől. A székely Mezőség első falvai közé tartozó Mezőfelén van a Kacsó családi ház, én ott érzem magam igazán otthon. Melegséggel tölt el ha rá gondolok.

Nekem ez a világon a legszebb ház a legszebb kerttel, a nagyapám tervezte és építette. Elkezdtük saját kezűleg felújítani, de a munkálatok a járvány miatt múlt nyáron félbeszakadtak. Most úgy érzem, a jelenlegi járványhelyzet miatt újra el vagyok szakítva. Szóval aktuálisan Budapestet tudom otthonomnak mondani. A közelben tanítok a pomázi zeneiskolában, nemrég végeztem a Zeneakadémián, tehát a tanulmányaim is a fővároshoz kötöttek. Amit szerencsésnek élek meg, hogy volt lehetőségem és támogatásom abban, hogy kimehessek gyűjteni oda, ahonnan származom. A szakdolgozatomat is ebből a témából, egy aktuális, friss gyűjtés tapasztalataiból írtam. A párom is elkísért, ketten kocsival vágtunk neki, és jártuk a falvakat. Kilencvenkét, kilencvennyolc éves nénik engedtek be magukhoz a Covid-időszakban bizalommal, természetesen minden járványügyi szabályozás betartásával. Beszélgettünk, együtt imádkoztunk, együtt énekeltünk, fantasztikus élmény volt.

Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője mondta, az a célja, hogy az együttes egy brand legyen. Merthogy muszáj progresszíven gondolkodni akkor is, ha népzenéről, néptáncról van szó. Szerinted 2021-ben mi lehet a legjobb csatornája hagyományaink továbbadásának?
Szerintem az egyik legjobb útja ma a Spotify. Plusz volt most egy ígéretes kezdeményezés, a Poket Zeng a lélek című zsebkönyv. Berecz István és az albumon éneklő énekesek, köztük jómagam, összegyűjtöttünk különleges, kevésbé ismert népdalokat, és felénekeltük fiatal népzenészek kíséretében. Ezt is egy jó csatornának tartom, hiszen a fiatalok körében a Poket már egy bevált forma, melyben végre szerepet kaphattak a népdalok. A nyomtatott kiadás lehetőséget ad arra, hogy azok is, akik nem a zene oldaláról közelítenek, irodalmi értékhez jussanak a válogatott népdalszövegek által. A szövegek mellett pedig ott vannak a QR-kódok, amelyek segítségével a Spotify-on levő hanganyaghoz lehet eljutni, így az olvasóknak lehetőségük van arra is, hogy a zene által megéljék azt a hangulatot, amit az adott tájegység hordoz magában. Ez egy kulcs lehet ahhoz, hogy megismerjék a saját zenei hagyományaikat.

Nem a recsegős archív felvételekkel juttatjuk el hozzájuk a népzenét, hanem azokon alapulva, de élő módon nyújtunk lehetőséget arra, hogy kapcsolódni tudjanak a magyar népzenéhez vagy néptánchoz.

Az éneklés mellett tanítasz is, itthon és a határon túl is. Miért tartod ezt fontosnak?
Sosem gondolkodtam azon, van-e vénám a tanításhoz. Egyszerűen szerettem volna továbbadni azt a tudást, amit én már magaménak tudhatok.

Már a konzi alatt elkezdtem tanítani. Falvakban, kicsi iskolai termekben, fával megrakott kályha mellett tanítottam gyerekeket hétvégente Kalotaszegen. Buszoztam, vonatoztam, épp ami volt.

A kalotaszegi gyerekek mennyit tapasztalnak az élő hagyományból?
Kalotaszegen még érzik a helyiek, hogy foglalkozni kell ezzel. Ugyan már nincsenek meg azok olyan alkalmak, mint a fonó, amely összejöveteleken énekeltek, nincs már akkora szerepe a hagyományőrzésnek a mindennapokban, mégis fontosak a gyökereik. Tánctanításokat, táborokat szerveznek, hogy a fiatalság ragaszkodjon ahhoz, ami a sajátja. Rengeteg publikus gyűjtés van az interneten, csak válogatni kell közülük.

Miket tervezel a közeljövőben?
A Covid alatt Szabó Danival megvalósítottunk egy egyórás duókoncertet, amely színtiszta székelyföldi népzene. Ezt szeretném megjelentetni album formájában. A Muzsikással is gondolkodunk egy lemezen, de ez még csak gondolati síkon létezik. És szeretnék hamarosan egy szólólemezt is.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula