Akik az Érkezés című film után is azt mondják, hogy le kell építeni a bölcsészképzést, és még több villamosmérnökre van szükség, azokat legjobb lesz, ha felküldjük egy csészealjba, hogy beszélgessenek az ufókkal a kis – és középvállalkozásokról.
PZL- 061.hu
Vannak nyelvek, amelyek olyanok, mint a homokba írt szavak, mégsem tűnnek el az idők viharában, és nemcsak a jelen és a múlt olvasható ki belőlük, hanem a jövő is. Ezt a nyelvet az űrlények beszélik, akik persze a jövőből jönnek, és nemcsak a saját jövőjüket ismerik, ha miénket is. Nincs dolguk a múltjukkal, annál több a miénkkel. És most nem egy új sci-fibe oltott vallás alapítását ünnepeljük, hanem az év legjobb fantasztikus filmjét, az Érkezést. Denis Villeneuve látomása nem egy gyilkosságot akar kinyomozni, nem egy kincshez vezető utat jár be, nem tesz igazságot,. Akkor mi történik ebben a moziban? Látszólag semmi különös, csak megfejtenek egy nyelvet.
Az Érkezés kísérlet arra, hogy megértsük: mi az a nálunk is nagyobb erő, amit így hívunk: sors. Dr. Louise Banks (Amy Adams) egy gyógyíthatatlan betegség miatt elveszti kislányát, majd elveszíti a férjét, és nem marad más számára, mint néhány unatkozó, az óráján folyton mobilozó diák. És egyszer csak feladatot kap, olyat, ami elterelheti a figyelmét a felfoghatatlanról: arról, hogy miért halt meg a kislánya. De pont az űrlények különös, kör alakú jelei juttatják eszébe egyre inkább a lányát, sejt meg Louise egyre többet az úgynevezett végtelenről. Ezek a Deim Pál festményeire, illetve képzeletbeli Sigur Rós-borítókra emlékeztető körök valójában üzenetek, amikben benne van a jelenünk, a múltunk, a jövőnk, minden olyan titok, amiért bárki beszállna egy élére állított, kávészemre emlékeztető kb. 500 méter magas UFÓ-ba.
A Ted Chiang Nebula-díjas novellájából készült atmoszférikus moziban az idegen objektumok úgy néznek ki, mint egy René Magritte festmény, de beidéznek egy képzeletbeli Pink Floyd klipet is a Division Bell-korszakból. Semmit nem csinálnak, csak nyugtalanító módon mozdulatlanul lebegnek. A nyelveken szólás lényegesen több, mint az ahány nyelvet beszélsz fiam, annyi ember vagy típusú nagymama-féle megjegyzés. A történetben vannak kisebb-nagyobb hibák, ott van például a matematikus dr. Ian Donnelly (Jeremy Renner), aki a film másik főszereplője kéne hogy legyen, hiszen együtt kell megfejtsék a titokzatos nyelvet, de Ian-nek nem dobnak labdát szinte csak afféle asszisztencia szerepe lesz, pedig már az első pillanattól tudjuk: nekik össze kell jönniük.
A film helyzetbe hozza a lingvisztikát, a világpolitikát, még egy félbehagyott mondatban Magyarországot is, de valójában arról szól, hogy mit tudunk kezdeni a végtelennel, amely vonatkozásában bizonyos szempontból mindegy a jelen, a múlt és a jövő hármas egysége. És mi van, ha a nyelv valójában az idő kódja? És ha megértjük ezt a nyelvet, meg tudjuk-e változtatni a múltat, vagy azt, hogyan gondoljunk a múltra. Az Érkezés minden idők egyik legtöbb érzelmet megmozgató sci-fije, olyan film, ami elkerülte a giccs-faktort, egy végtelenül letisztult mozi, amelyben Louise kortárs építészeti jelnek sem utolsó tóparti háza visszaidézi az űrhajó egy-egy részletét. A film fontos kérdése, hogy fegyvert vagy eszközt kínálnak az idegenek. Az Érkezés elsősorban eszköz arra, hogy rájöjjünk: egy mozifilm hossza ugyan általában 120 perc, de vannak filmek, amik nem a The End kockánál érnek véget.
Érkezés
amerikai sc-fi
rendező: Denis Villeneuve
szereplők: Amy Adams, Ian Donnelly, Forest Whitaker
bemutató: 2016. november 10.
forgalmazó: InterCom