Felújította Szőts István Ének a búzamezőkről című, 1947-ben készült filmjét a Magyar Nemzeti digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA).

MTI

1633A teljes körű restaurálás során a Focus Fox Stúdió a MaNDA szakmai irányításával kockáról kockára tisztította meg az eredeti nitrofilmet a megszámlálhatatlan sérüléstől, filmhibától és felújították torz hangját is – közölte a filmintézet.

A film fényvilágának újrateremtése Sára Sándor operatőr-rendező, Szőts István tanítványa közreműködésével készült. A Görbe János, Szellay Alice, Bihari József, Bánhidi László főszereplésével készült balladai alkotás DVD lemezen az ősz folyamán kerül a boltokba.

A Móra Ferenc regényéből 1947-ben készült remekművet annak idején maga Rákosi Mátyás tiltotta be, narodnyiknak, klerikálisnak bélyegezve. Első ismert nyilvános vetítése 1968-ban volt a Budapesti Műszaki Egyetem filmklubjában, szélesebb nyilvánosság elé azonban csak a rendszerváltás után került.