Nemrég jelent meg Orosz Ildikó Nem születtem varázslónak című, Halász Judit életéről szóló könyve. A művésznő 1973-ban publikált első albuma óta tudjuk milyen a kép a tükörben, életrajzi könyve elolvasása után pedig azt is, milyen e kép kerete. Halász Judittal beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Ahhoz képest, hogy versenyszerűen lovagolt, és közismert, hogy mennyire szereti a lovakat, nem énekelt “lovas dalokat”, pedig népes az „állatkertje”, ott van például az Állatkerti útmutató, a Micimackó, vagy a Bóbita malaca…
Nem találtam igazi lovas-verset a magyar irodalomban, Bródynak nem sok dolog jutott eszébe a lovaglásról, és amikor a Cipővel találkoztam,  megkértem őt és Tóth Zolit, hogy esetleg írjanak nekem egy lovas dalt. Kiderült, hogy nekik sincs semmi közük  a lovakhoz. Azért írtak egy jó kis dalt a szárnyas lóról, és én meg se mertem nekik mondani, hogy nem pont erre gondoltam…

Bródy János esetleg írt olyan szöveget, ami nagyon önről szól, de a hallgatók nem tudják, hogy személyes élmények inspirálták?
A személyes élmények később, a kétezres években kerültek sorra, amikor olyan dalokat is énekeltem, amelyek nemcsak gyerekekhez szóltak, hanem családokhoz. A dal ugyanaz marad ezek közül a legfontosabb, és a legjobban sikerült. Néhány az én korosztályom  emlékeit dolgozta fel, mint például az 1956 nyarán,  vagy a Bródy által már énekelt  Régi dal, amit áthangszerelve én is előadtam. Ezek és még sok másik is rólam, rólunk, a mi korosztályunkról szólnak.

_P111603

A hatvanas évek elején két hónapot töltött Párizsban. Milyen érzés volt hazautazni Pestre? Nem jött elő ilyenkor egyfajta ösztönös lázadás?
Mi úgy éreztük, hogy amit felszedünk magunkra, amit ott megtanulunk kultúráról, szabadságról, azt hazahozzuk, és megpróbáljuk érvényesíteni, annyira, amennyire a lehetőségek engedik. Megpróbáljuk legalább a magunk környezetében megteremteni a szabadságot, illetve a filmekben és a szerepekben is érzékeltetni a szabad világ szellemiségét.

Rotschild Klára többször járt Párizsban, divatbemutatókon. Hogy hatott önre a finom, diáklányos karakterű lányra a pártállam divatdiktátora és egyik legdörzsöltebb dívája? Mi az, amit tanulni lehetett tőle?
Én nem éreztem sem diktátornak, sem dívának. Ízlést és divatot, viselkedést lehetett tőle tanulni. Fontos volt számára, hogy mi az, ami igazán meghatároz egy adott stílust. A hippi lazaságát nem fogadta el, én meg tudtam, hogy az embernek azoknak kell megfelelnie, akik között él. Az elegancia mára megszűnt, már nem is ismerjük, hogy mit jelent, de abban az időben voltak olyan helyzetek, amikor igen is  tudni kellett felöltözni. Ma talán újra kezdődik valami… Tévesen jelent meg néhány hete az egyik hetilapban  róla egy cikk, mely szerint  Rotschild Klárinak nem volt pénze vásárolni Párizsban. Nos, volt némi pénze, mert kapott a magyar államtól annyit, hogy 6-8 szabásmintát megvegyen a legnagyobb cégektől (Dior, Chanel, Givenchy). A legjobb helyeken vásárolt a legjobb anyagokból, (legalább annyit, hogy a divatbemutatójára megcsinálhassa a megvásárolt, vagy kinézett modelleket) és erre is kapott pénzt. Plusz három-négy exkluzív ruhát is meg tudott ezekből az anyagokból csinálni. Hazafelé jövet megállt Bécsben, ahol volt egy szabó (akinek jó helyen volt egy elegáns szalonja) és akivel megosztott néhány „snittet”, cserébe a férfi segítette néhány megoldással, ötlettel, kiszabatott néhány komplikáltabb szabásmintát. Ez persze nem volt legális, titokban csinálta, senki nem tudhatott róla. Fillérekért vett Párizsban csipkékkel és gyöngyökkel bevont anyagokat. Fogalmam sem volt, hogy mit akar ezekkel csinálni, de a divatbemutatóján minden fantasztikusan a helyére került. A bemutatók egy kvázi esküvővel végződtek, ahol ő volt a „vőlegény”, azaz végigvitte a mennyasszonyi ruhába öltözött modellt a kifutón.

Mikor vette észre, hogy megszűnt az “igazi elegancia” Magyarországon?
Nem Magyarországon! Mindenütt!  Menjen végig egy európai nagyváros utcáin, és keresse az eleganciát!  Nem divat!  A hatvanas évek legvégén kezdődött… Gyakran voltunk hivatalosak nagykövetek fogadásaira, amikre elegánsan kellett felöltözni. A Trükk (The Knack) című darabot játszottuk a Pesti Színházban. Kapás Dezső rendezése egyébként pályám egyik legkedvesebb előadása volt. Megnézték néhányan az angol követségről, majd meghívtak minket egy fogadásra, amit egy angol társulat budapesti vendégszereplése után adtak.  Mi nagyon felöltöztünk, „elegánsak” voltunk, de az angolok olyan lazán néztek ki, hogy szabályosan meg voltunk hökkenve. Nem tudtuk elképzelni, hogy így is meg lehet jelenni egy protokolláris eseményen.

HJ

Az első nagysikerű dala, a Csiribiri már a 60-as évek végén megszületett, másik nagy slágere, a Micimackó már 1970 körül. Akkor miért kellett 1973-ig várni az első nagylemezre?
Mert nem kért fel erre senki. Nem volt divat szerepre vagy bármi más munkára jelentkezni valahol. A színész várta az ajánlatot, nem ajánlotta magát. Mi a szánkat tátottuk volna és akkor mélyen lenéztük volna azt, amit most mindenki csinál: azaz ajánlkozik… Akkor persze többet jártunk színházba, megnéztük a kollégákat, mindenki tudott a másikról. Ma jóformán alig látok szakmabelit az előadásokon. És az sem indok, hogy túlterheltek a kollégák, mert a hatvanas- hetvenes  években is mindenki túlterhelt volt. Ma nincs meg az egymás iránti érdeklődés. Amikor Várkonyi vezette a Vígszínházat, minden premier előtt benyitott az öltözőkbe, és azt mondta: holnap premier, ott leszel, ugye? Amikor Marton lett az igazgató, már senki nem nézte meg a másikat…Ezt fel is emlegettem neki, mondtam, hogy te Laci, miért nem szólsz a kollégáknak? Azt válaszolta, hogy szégyelli ezt mondani a gyerekeknek, hiszen meguktól is tudniuk kéne… Én viszont úgy gondolom, hogy meg kéne tanítani a fiatal színészeknek, hogy nézzük egymást, mert ebből sokat lehet tanulni, és jó, ha a közönség látja, hogy összetartozunk, érdeklődünk egymás munkája iránt.

Az első lemezén Szyksznian Vanda az arcára festette a lemez figuráit, majd megfotózta, de a kép felhasználását nem engedélyezett az MHV. Előfordult, hogy egy-egy dalt, mondjuk egy akkor meredeknek gondolt József Attila verset kicenzúráztak?
A lemezeimnél velem ilyesmi soha nem fordult elő. Olyan volt a színháznál, hogy a szocialista évfordulókat meg kellett ünnepelni.  Előfordult például a Pesti Színházban, hogy olyan előadást tettek be november 7-re, ami megfelelt a hivatalos elvárásnak. Olyankor Az őrült naplója, vagy egy Csehov is  megfelelt, nem kellett feltétlenül  ideologikus művet játszani.

Hogy került az 1968-as Táncdalfesztivál és később az 1983-as Ki mit tud zsűrijébe, ami azért egy a konfrontatív helyzet, hiszen értékelni kell
Népszerű voltam. A televízióban és a színházban is sikeres  produkciókban játszottam, ismert filmekben kaptam jó szerepeket. Valószínűleg azt szerették volna, ha a hitüket, és a hitelüket erősíti a fiatalokban, ha ott van valaki, aki fiatal és népszerű, és persze értelmesen is hozzá tud szólni egy-egy műsorszámhoz. Én meg minden igyekezetemmel segítettem a tehetséges fiatalokat.

Zsűrizett az 1983-as ki mit tud-on, ahol fellépett az addig még ismeretlen Pokolgép is a Vérszívó asszony című számmal. Nem ijedt meg a kemény fiúktól?
Nekem az ilyesmik mindig tetszettek, tetszett az, amikor valaki ellene ment a fősodornak. 

A Lila Ákác Tóth Mancija sokáig vágyott szerep volt, ami aztán beteljesült. Volt-e ezen kívül más, hasonlóan vágyott dolog az életében, amit aztán szintén megkapott?
Volt, de aztán nem örültem mégsem neki… Lengyel György a Madách Színház rendezője Goldoni Nyaralás trilógiájából készített egy három felvonásos előadást, amiben én játszottam a főszerepet… Maga az előadás nagy részben sikerült, de kis részben nem. A figurák nem egészen stimmeltek, ahogy a három külömböző darabból egyet csináltunk. Bosszankodtunk rajta… Mondtam, hogy miért kell ezt játszani, ha már Goldoni,  ott az a jó kis Mirandolina… Miért nem játszhatjuk  azt? Ha a színház akart volna adni nekünk jó szerepeket, akkor azt adta volna.  Aztán eltelt néhány hónap,  jött Várkonyi: na, a szezon végén teljesül a kívánságod! Eljátszhatod a Mirandolinát!  Én ettől elájultam. Én kértem és ez nagyon nagy teher és felelősség!   Nagyon fegyelmezett és figyelmes lány voltam a próbákon. Pedig a színész akkor jó, amikor szabad, amikor laza, és nem akkor, amikor nagyon fegyelmezi magát… Aztán siker lett, jó volt az előadás, de tízszer ilyen jó lehetett volna, ha nem azért kapom, mert én kértem… 

Felbukkantak azok a gyerekek az életében, akik játszottak valamelyik gyerekprodukcióban, vagy szerepeltek a lemezein? Sára Sándor lánya, Juli például rendező lett…
Játszottam két olyan filmben, ahol zseniális gyerekek voltak. Az egyik film a Gyerekbetegségek, ami férjem első rendezése volt Kardos Ferenccel együtt. Kassai Tünde,  fantasztikus tehetségű kislány…Sok év múlva egyszer csak megszólalt a telefon. Tündi volt. Óvónő lett belőle, óvodát vezet Angyalföldön, nyugdíjba készül és arra kért, hogy az ő búcsúztatási ünnepségére nem mennék-e el – zenekarostul… Egy óvoda zenekarostul nagyon kicsi tér, nem is szoktunk óvodákba menni, de vele kivételt tettem… És az Ismeretlen ismerős Szabó Danija szintén őrült tehetséges volt. Tudtuk, hogy nem akar színész lenni, de maradt szerencsére a film körül. Vágó lett.

Máig őrzi azt a kalapot, amiben a Kép a tükörben album borítóján látható. Vannak még olyan tárgyak, amiket megőrzött?
Nem szeretem, hogy ragaszkodom bizonyos tárgyakhoz, de mégis… Igen, vannak ilyen emlékeim… Van egy Zsuzsi babám, amit a tíz éves születésnapomra kaptam. Nehéz már szegényt karban tartani, néha el kell vinni a babaklinikára. Most már felültettem a könyvespolc legtetejére. Sokáig az éjjeli szekrényemen lakott, de a takarítás sokszor megviselte. Egy kis kristályváza található mellette, és a tévémaci eredetije, amit Fóky Ottótól, a tervezőtől kaptam.