A film szinte mindent elbír, a szem borotvával való átvágását éppúgy, mint a babakocsi legurítását a lépcsőn, szóval, miért is ne lehetne a katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekről is filmet forgatni. A pedofília vásznon való ábrázolása eleve problematikus. Azoknak, akiknek gyerekei vannak általában képtelenek megnézni pedofil sorozatgyilkosokról szóló filmeket. A Spotlight – Egy nyomozás részletei című film szerencsére alig mutat gyerekeket. 

PZL – 061.hu

Azon gyorsan lépjünk túl, hogy minden vallási felekezetben történtek szexuális visszaélések, de valahogy mindig a római katolikusokat találják meg, mintha a gyerekmolesztálási ügyek nem fordulnának elő a többi történelmi egyháznál, vagy kisebb felekezeteknél. Ugyanakkor világos az is, hogy a cölibátus miatt a katolikus egyházban a legmagasabb e gyalázatos bűncselekmények aránya, és világos az is, hogy a filmművészet már több, mint száz éve is világnézeti hadviselés egyik legfontosabb eszköze.

S_09159.CR2

Az is egyértelmű, hogy nagyon nehéz úgy ábrázolni a pedofíliát, hogy az ne legyen már önmagában is művészi visszaélés és kizsákmányolás. Mert a pedofíliára utaló jelenetek erős emóciókat váltanak ki az emberből, mindennél erősebb visszautasítást és undort. Bostonban hat plébánián harminc éven keresztül molesztálták a gyerekeket – ez ép ésszel felfoghatatlan, nagyon is rendben van, hogy Tom McCarthy filmet forgatott e témából. De rögtön itt az első kérdés: mennyire lehet játékfilmnek nevezni a dokumentarista stílusú mozit, amelyben a legtöbb bűnös nincs megszemélyesítve (nem is lehet, több száz érintett papról van szó), így a történet is olyan, mintha egy újság folytatásos riportját illusztrálnák.

A Boston Globe napilap Spotlight  nevű oknyomozó csapata (Mar Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams) az új főszerkesztő utasítására feltárja a városban a papok szexuális visszaéléseit. Az önkormányzat és az egyház folyamatos akadályoztatása ellenére is bizonyítékokat és tanukat keresnek. A filmben nincs ún. nagy rejtély, amit meg kell fejteni, a bűnök adottak, a poros akták átnyálazása inkább csak illusztráció a történet narrálásához, ugyanakkor pontos életképeket kapunk egy kisvárosként működő nagyváros, Boston mindennapjaiból. A Boston Globe új főszerkesztőt kap (Liev Schreiber), aki arra utasítja munkatársait, hogy porolják le a helyi papság pedofil ügyeit.

SL3

A hat Oscarra jelölt film főleg az atmoszférateremtésben jeleskedik, a 2001-ben játszódó alkotás eredményesen idézi meg a szerkesztőségi miliőt, Boston nyomasztó légkörét, ugyanakkor a mozi legfőbb problémája, hogy nincs benne feszültség. A dokumentarista jellege miatt minden jelenet csak illusztráció, sokkal érdekesebb lett volna egy másik megközelítést választani: a tönkretett életeket állítva a középpontba.

De itt csak újságírókat látunk, amint a szerkesztőségben püfölik a gépeiket, vagy éppen ügyvédekkel meccselnek. Mivel nincs mit eljátszaniuk a színészeknek, így mindenki pont olyan szürke, mint Boston maga. A történetben szinte mindenki bűnös, hiszen mindenki falazott a papok aljas tetteihez, a gyerekek hozzátartozói éppúgy, mint maguk az újságírók is, akik korábban szintén szőnyeg alá söpörték a témát. Mindenki bűnös, kivéve a gyerekeket. Ők nem bűnösek, ők áldozatok. 

Spotlight – Egy nyomozás részletei
amerikai dráma
Bemutató: 2016. február 18.
Rendező: Tom McCarthy
Főszereplők: Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams, Liev Schreiber