Elhunyt a posztmodern irónia magyar mestere – emelte ki az APA osztrák hírügynökség az Esterházy Péter haláláról szóló, csütörtök esti tudósításában. A dpa német hírügynökség ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Esterházy egy humorban gazdag, posztmodern stílust képviselt.

MTI

A csütörtök délután elhunyt író mind Németországban, mind Ausztriában rendkívül népszerű volt. Legtöbb művét német nyelvre is lefordították – emelték ki a hírügynökségek, utalva arra is, hogy ezek a könyvek mindig előkelő helyen voltak az osztrák és a német bestseller-listákon. Esterházy “nyelvi gazdagságával és mesélőkedvével” Ausztriában számos hívet szerzett magának – írta az APA, emlékeztetve arra, hogy a magyar író 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját vehette át.

A tudósítások Esterházy Péter legismertebb művei között említették egyebek között az 1997-ben megjelent Kis magyar pornográfiát és a 2001-ben kiadott családi krónikát, a Harmónia caelestist. A dpa német hírügynökség arra emlékeztetett, hogy az író 2004-ben ezért e regényéért kapta meg a Német Könyvkereskedelem Békedíját. Idézték az első könyv híres bevezető mondatát, amely úgy szólt: “kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ismeri az igazságot”.

Utaltak arra, hogy regényeinek fő témája Közép-Európa történelme és több évszázados arisztokrata családjának azzal összefonódó története volt, és előszeretettel “építkezett” más írók műveiből is. “Lebontott, újjáépített, játszott az idézetekkel” – mondta róla egy német kritikust. A német nyelvű hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy Esterházy múlt év októberében számolt be először a nyilvánosságnak betegségéről, ami azután közvetve rányomta bélyegét a tavaly decemberben megjelent, Szüts Miklós festőművésszel közös könyvére, A bűnösre.

Az AFP francai hírügynökség az író halálával kapcsolatos tudósításában arra emlékeztetett, hogy a 2009-ben elhunyt világhírű amerikai író, John Updike a legjelentősebb amerikai irodalmi hetilap, a New Yorker rendszeres recenzenseként gyakran írt kritikát kelet-közép-európai szerzők műveiről, a többi között Esterházyról is, azt emelve ki, hogy a magyar író prózáját az élettel teli “csibésznyelv” használata jellemezte.