Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A phenjani vezetés vasárnap delegációt küldött Dél-Koreába, hogy előkészítse észak-koreai előadóművészeknek a Phjongcshangban február 9. és 25. között megrendezendő téli olimpia keretében tartott koncertjét.

MTI

A hétfős küldöttség vasárnap átlépte a két Korea közötti erősen védett határt – közölte a szöuli védelmi minisztérium. A delegációt Hion Szong Vol, a Moranbong Band nevű lányzenekar karmestere vezeti, aki állítólag korábban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek volt a barátnője. Hírek szerint maga Kim alapította 2012-ben a zenekart, amely repertoárjában vegyíti az észak-koreai propagandadalokat a nyugati popzenével. Az észak-koreai küldöttség rendőri védelemmel jutott el először a határtól 50 kilométerre fekvő Szöulba, majd vonattal a jeges sportok versenyeinek otthont adó, tengerparti Kangnung településére. Mindkét helyszínen várhatóan fellépnek majd észak-koreai előadóművészek. 

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szombaton jelentette be, hogy három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a phjongcshangi téli olimpián. A két Korea január 9-án kezdte meg a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti feszültség csökkentéséről. Abban állapodtak meg, hogy Phenjan a sportolók mellett magas rangú tisztségviselőket, szurkolókat, előadóművészeket, bemutatót tartó harcművészeket és újságírókat is küld az olimpiára. Az első megállapodás a 140 tagú Szamdzsijon-zenekar fellépését érintette. A megbeszélésen a dél-koreai fél kezdeményezte, hogy a két ország sportolói közösen vonuljanak fel a téli olimpia nyitó- és záróünnepségén. Szöul szerint Észak-Korea “kedvezően reagált” az ajánlatra.

Kép: Phjongcshang logo


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •