Az ATV-nek nyilatkozott Eszenyi Enikő, azok után, hogy a Vígszínház néhány korábbi alkalmazottja nyilatkozatban állította, hogy Eszenyi Enikő vezetői kommunikációja nagyban hozzájárult a szerződésbontásukhoz. A napokban többen is azzal vádolták meg a Vígszínház igazgatóját, hogy kíméletlen, agresszív és diktatórikus vezető. Fenyvesi Lili volt rendezőasszisztens és Néder Panni volt rendező is nyilvános megaláztatásokról és elviselhetetlen, megfélemlítő légkörről számolt be, beszámolóikat pedig nyílt levélben több kolléga is megerősítette. 

061.HU

Eszenyi Enikő hangsúlyozta, hogy a levél egy nappal a szakmai bizottsági meghallgatás előtt jelent meg, “olyan kollégáktól, akik már nem a Vígszínház tagjai”. Kritikai megjegyzéssel élnek, én ilyet soha nem tennék, és nem is tettem. Igen, határozott vezető vagyok, de minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozok, és soha nem vezetett semmi más. – mondta az igazgató.

Azzal kapcsolatban, hogy miért születhetett meg a nyilatkozat, nem kíván találgatásokba bocsátkozni. “Színházcsináló ember vagyok, a színházért élek, és remélem, hogy tudom folytatni azt a tízéves megkezdett utat, ami nagyon jó eredményeket mutat, és remélem, hogy a jövő évadban is nagyszerű előadásokkal újra és újra ki tudjuk vívni a Vígszínház nézőinek szeretetét, ahogyan most is, hiszen nagyon sokan szeretnek bennünket” – tette hozzá.