Tetszett a cikk?

„Európa újra mozizni megy!” – Hatodik alkalommal várja a művészmozik és az európai filmek rajongóit november 14-én az Európai Art Mozi Nap, 38 ország több mint 700 filmszínházában, köztük a hazai art mozikban is. 

061.hu

A határokon átívelő nemzetközi eseményt az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára.

Ezen a napon a programban részt vevő filmszínházak – köztük 25 magyarországi művészmozi – fesztiváldíjas filmkülönlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget. A hazai filmkínálatban Cannes-ban, Berlinben, Velencében díjazott, izgalmas új európai és hazai alkotások szerepelnek, a drámától a thrilleren és romantikus sci-fi-vígjátékon át a restaurált magyar filmklasszikusokig a legkülönbözőbb műfajokban, amelyeket hetekkel-hónapokkal az országos premier előtt láthat az Európai Art Mozi Nap közönség.

A belvárosi Puskin Moziban premier előtt lesznek láthatók az Anette, Az örökbeadás és Legjobb tudomásom szerint című filmek. 

Anette

Az Anette a 2021-es cannes-i filmfesztivál nyitófilmje, Cannes-ban a legjobb rendezés (Leos Carax) díját kapta. A Holy Motors rendezője, Leos Carax két szupersztár, az Oscar-jelölt Adam Driver és az Oscar-díjas Marion Cotillard főszereplésével készíttette el legújabb filmjét. A showbusiness kulisszái mögé bepillantó Annette az év egyik legkülönlegesebb filmélménye. Két főszereplője egy stand-up komikus (Driver) és operaénekes felesége (Cotillard). Amikor gyereket vállalnak, alapvetően változik meg kapcsolatuk dinamikája: magánéletükben és munkájukban egyaránt váratlan kihívásokkal kell szembenézniük.

Carax ezúttal is egy varázslatos, de gyakran sötét világot teremt, ahol a szenvedélyt és az emberi gyarlóságot egyaránt extrém módon ábrázolja. A francia kultrendezőnek most a legendás Sparks két tagja, Ron és Russell Mael volt az alkotótársa, ők az Annette forgatókönyvírói és zeneszerzői. 

Az örökbeadás

Uberto Pasolini filmje a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját és a Valladolid Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját is elhozta. A film John történetét mutatja be, aki miután felesége belehalt a szülésbe, egyedül kényszerül nevelni hároméves kisfiát. A férfit azonban rövidesen újabb csapás éri, az orvosok csupán néhány hónapot jósolnak neki, így John egyre elszántabban próbál nevelőszülőket találni fia számára. 

A legjobb tudomásom szerint

A film egy örökbefogadó házaspár kálváriáját mutatja be, miután a nő azt állítja férjének egy átmulatott éjszaka után: szexuálisan bántalmazták. A film vállalása és különlegessége, hogy ezt a témát rendhagyó módon a férj szemszögéből mutatja be. Lőrincz Nándor forgatókönyvíróként, Nagy Bálint operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több fesztiválnyertes rövidfilm után első közös nagyjátékfilmjük az NFI Inkubátor Programjában készült. A fiatal alkotópáros a filmet Mécs Mónika, Pataki Ági, Kovács Gábor, Mesterházy Ernő és Mártonffy Zoltán producerek összefogásával az M&M Film és a Partnersfilm koprodukciójában készítették. 

A film főszereplői Hámori Gabriella és Bodolai Balázs. További szerepekben Fenyő Iván, Menszátor Héresz Attila, Jakab Juli, Borbély Alexandra, Gáspár Tibor, Máhr Ági látható.

 


Tetszett a cikk?