Az Ifjúság című film öt jelölésből hármat váltott díjra az Európai Filmdíjak szombat esti átadásán Berlinben: a legjobb film mellett kiérdemelte a legjobb rendezésért és a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot is.

MTI

Az olasz, francia, brit és svájci koprodukcióban készült tragikomédiával Paolo Sorrentino elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést, az egyik főszereplő, Michael Caine pedig a legjobb színésznek járó díjat. A brit színművész az Európai Filmakadémia (EFA) elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját (Honorary Award) is átvehette a gálán. Az akadémia csaknem harmincéves története alatt eddig ketten részesültek ebben az elismerésben; az egyik alapító Manoel de Oliveira portugál filmrendező, forgatókönyvíró és Michel Piccoli francia színész, filmrendező.

“Ötven év alatt egyetlen díjat sem kaptam Európában, most meg egy este alatt kettőt is” – mondta meghatódva Sir Michael Caine. Paolo Sorrentino az Ifjúsággal megismételte legutóbbi filmjével, a 2013-ban a legjobb európai filmnek választott A nagy szépséggel elért sikerét. Az olasz rendező A nagy szépséggel 2014-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is elnyerte, új munkájában pedig a kritikusok szerint ismét Federico Fellinit idézi, de Róma után ezúttal egy alpesi szállodában játszódik a története, amelynek fő témája megint az időskor. A főhős a világhírű, visszavonult zeneszerző és karmester, Fred (Sir Michael Caine), akit a brit uralkodó minden áron rá akar venni, hogy vállaljon el még egy utolsó koncertet. A további főbb szerepeket Harvey Keitel, Rachel Weisz, Paul Dano és Jane Fonda alakítja.

Az EFA összesen 21 kategóriában osztott díjat az utóbbi egy évben bemutatott európai filmeknek. A berlini gálaesten az EFA elnöke, Wim Wenders német filmrendező és a több mint háromezer filmes szakembert összefogó akadémia igazgatótanácsának elnöke, Agnieszka Holland lengyel filmrendező a demokrácia és a nyitott, befogadó, falak nélküli Európa megőrzésére buzdított. Sir Michael Caine mellett a legjobb színésznőnek választott művészt is két díjjal jutalmazták: Charlotte Rampling a 45 év című drámában nyújtott alakításával kiérdemelt elismerés mellett életműdíjat is kapott, míg a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díjat vehette át.

Az 1988-ban alapított EFA európai Oscar-díjként is emlegetett elismerését a dokumentumfilm kategóriában a tragikus sorsú brit énekesnőről forgatott Amy – Az Amy Winehouse-sztori című film, Asif Kapadia alkotása érdemelte ki. A legjobb európai egészestés animációs film díját az ír-belga-dán-francia-luxemburgi koprodukcióban készült Tenger dala, az ír Tomm Moore rendezése kapta meg. A legjobb európai vígjáték kategória díját Roy Andersson svéd rendező az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című filmje nyerte el, amelyet négy kategóriában jelöltek, de csak egy díjat kapott.

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan