Minden eddiginél nagyobb szerep jut a magyar könnyűzenének a Eurosonic Fesztiválon, amely szerdától január 20-ig tart a hollandiai Groningenben.

MTI

Európa legfontosabb showcase fesztiválján és konferenciáján idén négy magyar zenekar képviseli a hazai könnyűzenét, ami kiemelkedő szerepet jelent a régió országai között. A négynapos fesztiválon (két alkalommal) fellép a Mörk, de az eseményen a Belau, a Dope Calypso és a Terra Profonda is koncertet ad – közölte a Hangfoglaló Program. Mint írták, a Hangfoglaló Program nemzetközi alprogramja keretében működő HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) delegációja Groningenben azt szeretné elérni, hogy a nemzetközi zenei színtér jobban megismerje és elismerje a magyar könnyűzenét.

A visegrádi együttműködés soros magyar elnöksége idején kiemelt jelentősége van annak, hogy a V4 keretein belül a közép-kelet-európai exportirodákkal közös összefogásban rendezik meg Groningenben a CEEntral Party-t, amelyben a HOTS is partnerintézmény. A péntek esti program az egész vásár nem hivatalos búcsúeseménye lesz, és a Mörk is ad itt egy rendhagyó minikoncertet – idézte a közlemény Bali Dávidot, a Hangfoglaló Könnyűzene Program Nemzetközi Alprogramjának vezetőjét. A magyar vonatkozású rendezvényei a hágai magyar nagykövetség támogatásával valósulnak meg. A HOTS csatlakozott az európai exportirodákat csoportosító hálózat, az EMEE (European Music Export Exchange) alapítóihoz; ennek a szervezetnek szintén a Eurosonic-on lesz az alakuló ülése.

Kép: Eurosonic logo