Az olasz versenyző, Francesco Gabbani a legesélyesebb a 62. Eurovíziós Dalfesztivál hétvégi kijevi döntőjének megnyerésére a nemzetközi fogadóirodák szerint.

MTI

A második helyre a kalkulációk alapján a portugál Salvador Sobralt pozicionálják, a harmadik helyre pedig a bolgár Krisztian Kosztovot. A Microsoft által fejlesztett mesterséges intelligencia is Francesco Gabbani Occidentali’s Karma című dalának győzelmét jósolja. A Microsoft Bing Predictions a második helyre a svéd, a harmadik helyre pedig a bolgár indulót várja – tájékoztatta a Microsoft Magyarország az MTI-t. A mesterséges intelligencia 2015-ben egyszer már eltalálta, hogy Svédország nyeri az európai dalversenyt. A gép úgy látja, Francesco Gabbaninak 18 százalékos esélye van a győzelemre. Tőle alig lemaradva, 16,8 százalékos eséllyel Robin Bengtsson, a svéd versenyző következik.

A harmadik helyen pedig a bolgár Krisztian Kosztov áll, akinek a Microsoft Bing Predictions 10,2 százalékos esélyt ad a végső diadalra. A Microsoft mesterséges intelligenciája adatok összegyűjtésével és elemzésével készít valós idejű előrejelzéseket. Tevékenysége során három fő élő és elemezhető adatforrást használ: a webadatokat, a közösségi média bejegyzéseit, valamint a keresésekből nyert információkat. Ezeket vegyíti a régebbi adatsorokkal, majd elkészíti a jövőre vonatkozó “jóslatait”.

 

Kép: Eurovision