“Ez nem a sztárok háza lesz” – Batta Andrással beszélgettünk a Magyar Zene Házáról

“Ez nem egy rivális intézmény lesz, nem szeretne versenyezni a nagy koncerttermekkel, a Zeneakadémiához, Müpához és más előadóművészeti központokhoz inkább egy belépőt szeretne nyújtani” – hangsúlyozza Batta András, a Magyar Zene Háza projekt szakmai munkacsoportjának a vezetője, akit többek között arról kérdeztünk, szerinte mi kell ahhoz, hogy az intézmény valóban látogatott legyen, hogyan válhat egyfajta zenepedagógiai helyszínné, és azt is megtudtuk, miért épp a magyar könnyűzene meghatározó negyven évét bemutató tárlattal nyitnak.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Az idei év legjobban várt épületei közé sorolta a CNN a Magyar Zene Házát, mi is nagyon várjuk már, hogy elkészüljön. Mikor várható az átadás?
Eddig nagyon jól, menetrendszerűen halad az építkezés – szerkezetkész az épület, és a belső terek kialakítása folyik, tehát nagyon előrehaladott az állapot. Most több beszerzés zajlik, amelyeknek az eredményét várjuk. Ezek a a kiállítások és a hangdóm belsőépítészetéhez és egyéb, a tartalmi elképzelésekhez szorosan kapcsolódó munkálatok lesznek, és minden bizonnyal elkezdődnek március elején. A nyitást december közepére, karácsony körülre tervezzük.

Már elkészülte előtt két rangos elismerést is magáénak tudhat az intézmény. Az egyik ilyen a Music Cities Awards díja, ahol azt is nézte a zsűri, hogy a díjra pályázó projektek révén a zene milyen szerepet tud játszani az adott városok közösségének életében. Mit gondol, mivel lehet berúgni majd a motort, hogy ez az épület valóban látogatott helyszínné váljon?
A Magyar Zene Háza önmagában is rendkívül vonzó lesz, mert ilyen épület egyáltalán nincs Magyarországon, de a világon is valószínűleg nagyon kevés. A tervpályázatot már eleve olyan koncepcióval írták ki 2012-ben, amelyben az épület beosztása és funkciói meg voltak határozva: hogy legyen zenélésre alkalmas tér, kiállítótér, és a pedagógia is szerepet kapjon benne. Közvetlenül azután, hogy Fudzsimoto Szou megnyerte a pályázatot, 2014-től kezdődően megindult a tartalomfejlesztés. Én 2015 tavaszán kerültem be a munkacsoportba, tehát már öt-hat éve veszek részt az előkészítésben. Ami ezalatt az idő alatt mindig alapvetés volt az elképzeléseinket illetően, az a komplexitás.

Ez mit jelent?
Azt, hogy itt szinte tapinthatóan lehet majd átélni a zene érdekességét, különösségét, csodáját. Egyrészt lesz egy rendhagyó séta a zenetörténetben – részben a magyar, részben az európai zenének a történetében, ami egy olyan élményt ad a látogatónak, mintha ő maga is ott járna a régebbi századokban, és tanúja lenne nagy eseményeknek, meghatározó fordulatoknak, korok, stílusok, zeneszerzők megjelenésének. Ez az őskortól, tehát a zene születésétől egészen napjainkig vezeti a látogatókat.

Nagyon különleges lesz a zene megismerésének, átélésének egy másik központja, a legkülönbözőbb hangi érdekességeket bemutató hangdóm. Egy félköríves, kupolás szerkezetű, planetáriumszerű teret kell elképzelni, amelynek a közepén helyezkednek el a látogatók, körben rengeteg hangszórót rejtünk el, vetítünk is a „kápolna“ kupolájára.

Az első ilyen program a Kárpát-medence hangjait mutatja be – a természet zenéit, állathangokat, a vizek, az erdők hangját, de helyet kapnak a harangok és akár tömegközlekedési eszközök szignáljai is, és egy csomó olyan konkrét hang, ami körbevesz bennünket a mindennapokban. És lesz egy harmadik módja a zenével való játéknak, ez a kreatív hangtér, ahol mechanikus szerkezetek segítségével lehet zenét alkotni. Ezek nem hangszerek a szó szoros értelmében, hanem inkább különböző zenei installációk, játékok, például egy robot zenekar, aminek a hangjait és a zenéjét be lehet táplálni, meg lehet figyelni a különböző a hangszíneket, és alkotó módon lehet vele játszani. Lesz továbbá egy hajtány is, amelynek a kerekeibe különböző hangképző szerkezetek kerülnek, melyeken be lehet állítani, hogy milyen tempóban, milyen ritmusokkal szólaljanak meg a hajtás közben. Ezzel nyilvánvalóan elsősorban a gyerekeknek kedvezünk, de akár felnőtteknek is segít közelebb hozni a zenét. Az alsó kiállítótérben tehát lesz egy ún. zenei csodák palotája, emellett félévente-évente időszakos kiállításokkal is készülünk. Az első ilyen a magyar könnyűzene meghatározó negyven évét bemutató tárlat lesz (1957-1993: az első pop-lemeztől az első Sziget-fesztiválig).

A Magyar Zene Háza egyszerre lesz múzeum, zenei rendezvény-helyszín és oktatási központ is. Ön melyik funkciót tartja a legfontosabbnak ezek közül?
Az oktatást, pontosabban a zenei ismeretterjesztést. A fő közönségünk, vagy legalábbis akik a hétköznapok gerincét fogják alkotni, azok a diákok. Rendhagyó énekórákat, zeneórákat szeretnénk itt tartani – erre fejlesztünk is zenepedagógiai modulokat, amelyek kifejezetten a házra, a kiállítóterekre, a kiállítások lehetőségeire, illetve az élő zenére épülnek majd.

Az ismeretterjesztés fontossága mellett hangsúlyozandó a szórakoztató funkció is, mert a Magyar Zene Háza egy igazi városligeti atmoszférát sugárzó, találkozásokra alkalmas hely lesz. Ahol szeretnénk, hogy az előadó és a közönség között mindig valamilyen szorosabb kommunikáció alakuljon ki.

A hazai iskolai zeneoktatás sajnos régóta több sebből vérzik, és a zeneiskolába sem viszi mindenki a gyerekét, így sok esetben csak a Youtube-on keresztül jut el a zene a gyerekhez, ez pedig egyrészről nem elég, másrészt csak nagyon felületes tudást ad nekik. Ezért is szeretne egyfajta zenepedagógiai helyszínné válni a Magyar Zene Háza.
Le kell szögezni, hogy

az iskolát nem tudja pótolni a Magyar Zene Háza sem. A rendszeres oktatás, a tanár élményszerű előadása, vagy akár a közös zenélés, éneklés iskolai közösségben a mindennapok foglalatossága kellene, hogy legyen.

A Zene Háza arra képes, hogy megmutassa: mennyire érdekes, vonzó ez a világ, mennyit gazdagodik az ember azáltal, ha egy hangszert a kezébe vesz. A Házban lesz lehetőségük gyerekeknek és felnőtteknek is arra, hogy együtt „csinálhassanak“ zenét, azért mondom, hogy csinálhassanak, mert nem kell ahhoz magas szintű hangszeres tudás, hogy együtt lehessen zenélni. A játékos zene-képzéssel pedig valószínűsíthető, hogy a szülők vagy a gyerekek kedvet kapnak ahhoz, hogy zenével foglalkozzanak. Szerintem a Háznak ez az egyik legfontosabb célja.

Kik a célközönség a koncertek tekintetében?
Megjegyzem, ez nem sztárok háza lesz, kis termeink vannak, viszonylag kevés ember tud majd meghallgatni egy-egy koncertet, nem tudunk ezreket leültetni. Ezért olyan művészeket is föl tudunk majd léptetni, akiket nem ismernek annyira, köztük sok fiatalt. Szeretném hangsúlyozni, hogy

ez nem egy rivális intézmény lesz, nem szeretne versenyezni a nagy koncerttermekkel, a Zeneakadémiához, Müpához és más előadóművészeti központokhoz inkább egy belépőt szeretne nyújtani.

Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy korábban nem is tudta, mekkora forradalom zajlik a kiállítás technológiában, csak a munkacsoport tagjaként csodálkozott rá erre. Milyen innovációkat, újszerű megoldásokat láthatunk majd a Magyar Zene Háza kiállításain? Mitől lesz más egy itteni kiállítás, mint bármelyik másik tárlat?
Arra törekszünk, hogy Bartók Béla, Liszt Ferenc, vagy Bach életét és műveit úgy mutassuk be, hogy az átélhető és élményszerű legyen. A kiállítás úgy készül, mint egy filmalkotás, aminek a szereplője maga a látogató, aki ennek a filmnek a többi, múltbéli szereplőjével találkozik. Az első terem egy erdőbe vezet bennünket, amely ősi, természeti, mágikus hangokat áraszt magából. Lesznek itt dobok, amelyeket amikor megszólaltat néhány ember együtt, akkor azok hangjaira megváltozik az erdő, és különböző totemisztikus maszkok, az ősi kultúrákból ismert vizuális alakzatok jönnek létre. Történik tehát valami, amit a zene idéz elő. Aztán lesz például egy olyan tér, egy mozi, ami olyan, mintha ott lennénk Liszt koncertjén. Középen egy zongora, ami magától játszik majd Liszt-részleteket, közben vetítünk a zeneszerző életéről, tevékenységéről, kapcsolatairól. Egy másik rész Haydn-nal foglalkozik, ő az, aki kifejlesztette a klasszikus vonósnégyes műfaját. Ezt úgy mutatjuk be, hogy lesz egy asztal, mellette négy szék, és hogy ha leül valaki az egyik székhez, akkor megszólal a vonósnégyes egy szólama, ha ketten ülnek le, két szólam, és így tovább. Mintha ők maguk adnának elő egy többszólamú darabot.

Az időszaki kiállítás a magyar könnyűzene történetét mutatja be. Ennek kialakításában ki segített? Felkértek például zenészeket?
A tárlatnak van egy külön munkacsoportja, amelyet kollégám, Horn Márton vezet, és olyan szakemberek állnak mellette, mint Jávorszky Béla Szilárd, rock- jazz- és folktörténeti könyvek szerzője, vagy Csatári Bence, ugyancsak a kor remek ismerője. A Hangfoglaló programmal is együtt működünk. Amikor elkezdtem a pályát, a zenetörténészek egyáltalán nem foglalkoztak könnyűzenével, lenézték azt. Az utóbbi két-három évtizedben viszont ez megváltozott és kiváló könnyűzene történészek kerültek ki, közülük jó néhányan részt vesznek ebben a projektben.

A cél, hogy egy olyan kiállítást rendezzünk, ahol megmutatkozik, hogy az ’56 utáni “húzd meg, ereszd meg” politikában, a 3T feszültségében hogyan alakult a magyar popzene sorsa. Ugyanakkor kitekint arra is, hogy a világban mi zajlott a popzene területén, fölidézzük az emblematikus dalokat, lemezeket. Olyan enteriőrök lesznek, amelyek a korszak jellegzetességeit adják majd vissza.

De a korabeli technika – az egyszerű, megbuherált, házilag készített gitárok is helyet kapnak, vagy mondjuk a turnébusz és annak a kellékei. Nekem ez azért is nagy élmény, mert nem értek ehhez a műfajhoz, nagy felfedezés számomra is, hogy milyen érdekes történetét adja ki egy korszaknak a könnyűzene, talán a történelmi dokumentumoknál is mélyebben mutatja meg egy korszak hangulatát és szellemét. Ez a kiállítás egy kicsit később nyílik meg mint az általános zenetörténeti séta.

Horn Márton projektigazgató is igyekszik ellátni információkkal a könnyűzenével kapcsolatban. Mi az, amit legutóbb tanult tőle?
Horn Marci hozzám képest fiatal, akinek a gyerekkorát és fiatalkorát a könnyűzene határozta meg. Tulajdonképpen rajta keresztül látom azokat a dolgokat, amiket én elmulasztottam, folyamatosan tanulok tőle. Vele ért egy David Bowie vándorkiállítás meghatározó élménye, amely több európai és Európán kívüli városba is eljutott. Ez úgy mutatta be Bowie életét, mintha kézen fogott volna bennünket és végigvitt volna az öltözőjén keresztül a stúdióba, a nagy koncertarénába. Megismerhettük a jelmezeit, a dalait. Kicsit olyan volt, mintha a díszletek között járkálna az ember, egy olyan színpadon, amelyen jelen van Ő is. A kiállítás tehát mint drámai élmény jutott el a látogatókhoz, ezt adaptáltuk mi is a saját kiállításainkra.

A Mindenekelőtt című Youtube-sorozat rávilágít, hogy valóban sokszínű zenei kínálat lesz az intézményben, tökéletesen megfér egymás mellett a Kokas-Kelemen házaspár képviselte klasszikus zene és mondjuk Sena, aki a hip-hop/ soul/ jazz szcénából érkezett.
Igen, ez teljesen tudatos. Csak a minőség szempontjából vagyunk válogatósak, de azt szeretnénk, hogy a műfaji határok ne akadályozzanak semmit. Szeretnénk olyan saját produkciókat létrehozni, ahol találkoznak a műfajok. A Kelemen-házaspár egyébként pont jó példa, Kelemen Barnabás ugyanis istenien játszik mindent, akár szerb népzenét is a Söndörgő együttessel. A Zene Háza tehát helyet ad a kísérletezéseknek, szeretnénk bevinni értékes elektroakusztikus zenét is. A sokféle zenének sokféle hallgatósága van, de arra számítunk, hogy a különböző hallgatói csoportok szívesen megismerkednek majd egymás zenéjével, sőt: akár egymással is. Erre mondjuk azt, hogy a zenei találkozások háza lesz a Magyar Zene Háza.

A Ház turisztikai feladata, hogy a hazánkba látogató külföldiek el tudjanak igazodni, merre van a városban táncház, vagy hol hallgathatnak jó cigányzenét. Ezt a tervet hogyan valósítják meg?
Tervezünk olyan nagy, elektronikus tablókat, amelyeken a magyar zeneszerzés, magyar zenei előadóművészet legnagyobbjaival lehet megismerkedni, illetve tervezünk egy hatalmas zenei térképet – először csak Budapestét –, amely segít eligazodni abban, hogy melyik műfajt hol érdemes hallgatni. A táncháztól kezdve a BMC kortárs zenei előadásain keresztül az operáig, minden rajta lesz ezen a vizuálisan is megjelenített zenei térképen. A turizmusnak egyébként is nagy szerepe van a mi esetünkben, hiszen az egyik kulcsfontosságú idegenforgalmi terület középpontjában, a Liget Budapest Projekt egyéb csodáinak szomszédságában áll a Ház. Nehéz, de szép feladat lesz, hogy ezt a sok funkciót valamilyen módon harmonizáljuk.

Fotók: Horváth Péter Gyula