“Ezekben a sztorikban mindannyian magunkra ismerhetünk” – Száz szóban Budapestről Nagy Dániel Viktorral

Budapestbe könnyű beleszeretni. A hétköznapok rohanása közepette a város okoz ugyan némi bosszúságot, de elég egy romantikus séta a Duna partján, egy csillogó napsugár a belvárosi házfalon, vagy egy jókedvű beszélgetés egy régi baráttal valamelyik hangulatos kávéházban, és újra teljes lánggal lobog a város iránt érzett szerelem. Erre a csodás érzésre épít az immáron negyedik éve meghirdetett 100 szóban Budapest című történetíró pályázat és a belőle összeállított, a Mozsár Műhelyben e hét csütörtökön újra látható 100 szóban a város című előadás. Nagy Dániel Viktor színész, a Belvárosi Színház és a Brazilok című film szereplője „több fronton” is részese a projektnek. Nem véletlen, hogy beszélgetésünk elején máris Budapest a téma.

 LEIRER TÍMEA – 061.hu

Rollerrel érkeztél a beszélgetésre. Gyakran közlekedsz vele a városban?
Nekem már évek óta a roller jelenti az optimális közlekedési alternatívát a fővárosban. Szeretem, mert szabadságot és lendületet ad. Nem kell ücsörögni a dugóban, tolongani a metrón vagy rohanni a buszhoz. A város is más arcát mutatja annak az embernek, aki gyalog, kerékpáron vagy rollerrel jár. Budapesten születtem, itt végeztem az iskoláimat, ide kötnek a gyermekéveim, a kamaszkorom, és ma is a belvárosban élek. Szeretem Budapest sokszínűségét, amivel nap, mint nap ámulatban ejt.

Ez a rajongás övezte a 100 Szóban a Város” című előadás létrejöttét is?
Négy évvel ezelőtt, amikor elindult a 100 szóban Budapest pályázat, Barna Judit, a projekt kreatív producere, megkért, hogy előadóként juttassuk el ezeket a történeteket az emberekhez a Tavaszi Fesztivál programsorozatának keretében. Szilágyi Csengével, akkori egyetemi osztálytársammal (ma a Vígszínház színésznője) performansszá gyúrtuk a történeteket, dalokat írtunk hozzá és egy nagyon jó kis előadás született, akkor még afféle utcaszínházi produkcióként. Ennek köszönhetően immár negyedik esztendeje jutnak el általunk az utca emberéhez a 100 szóban Budapest legjobb írásai. Nagyon szerettem volna, ha az utcai fellépések mellett rendes, színházi keretek között is meg tudnánk mutatni ezeket a történeteket a közönségnek, ezért megszületett a 100 Szóban a Város. A Mozsár Műhely biztosította a helyet és a támogatást a Tavaszi Fesztivállal karöltve, mi pedig összefűztük az elmúlt három év legjobbjait, új megzenésítésekkel. Kazi Roland multimédia-designer tervezett nekünk egy színes, világítható, mozgatható élőszobrot az előadáshoz, hogy minél komplexebb színházi élményt kapjanak a nézők.

Hogyan reagálnak az emberek Budapest hétköznapi történeteire?
Már az utcai szereplés után is nagyon sokan odajöttek hozzánk, hogy mennyire megérintették őket a sztorik. Az idős néni, a fiatal pár, a hajléktalan bácsi és az arra járó üzletember is hallott a történetek között olyat, amellyel azonosulni tudott, amely megmelengette a szívét. Ez a lelkesedés hatványozottan jelentkezett a nézők részéről, amikor tavaly a Mozsár Műhelyben bemutattuk az előadást. Nagyon sokan itt hallottak először a 100 szóban Budapest projektről és kifejezetten örültem, hogy ekkora örömöt okoz az embereknek és hogy célt ért az üzenete.

Részlet a 100 Szóban a Város című előadásból

A színházban a történeteket dramaturgia mentén rakjátok egymás után, vagy továbbra is önálló sztoriként állják meg a helyüket?
Mivel a 100 szóban Budapest történetei mind jellegükben, mind stílusukban nagyon különbözőek, nem lehet előre meghatározott dramaturgia mentén felfűzni őket. Inkább arra tudtunk figyelni, hogy milyen hangulati változásokat idéz elő a nézőkben, így az előadásnak inkább érzelmi, mint történeti íve van. A történetek közötti kapcsot Budapest és a város iránti rajongás jelenti és az, hogy ezekben a sztorikban mindannyian magunkra ismerhetünk.

Téged is ezért érintettek meg ezek a történek?
Igen. Nagyon örülök neki, hogy megvalósult a projekt, születnek történetek, amelyek korra, nemre, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit megérintenek. Ma, amikor mindenki rohan, senkinek semmire sincs ideje, nemcsak időnk, de néha türelmünk sincs könyvet olvasni. Minden információt és élményt olyan koncentráltan kapunk, hogy egyre kevesebb időt szeretnénk egy-egy dolog megismerésére fordítani. Ezek a rövid történetek pontosan ennek a rohanó világnak az érzelmi igényét szolgálják ki, hiszen gyorsan, töményen kap az olvasó vagy a néző valamit, ami azonnal hat. Lehet, hogy a történetek irodalmilag vagy stílusukat tekintve nem tökéletesen vannak megírva, de tartalmilag és üzenetük által rendkívül értékesek.

Ha jól tudom, mára már mélyebben is beleástad magad a 100 szavas történetek világába, hiszen zsűritagként is részt veszel a projektben.
Igen, immár harmadik éve az értékelésből is kiveszem a részem. A második évben kerültem a be a zsűribe, óriási élményt jelent, hogy így már a kezdetektől ott lehetek az írások közelében. Közel ezer alkotás érkezik évente, ezek közül válogatunk. Amikor az „amatőr” írók munkáit olvassa az ember és megérintik az őszinte, egyszerű, hétköznapi sztorik, büszke lesz arra, hogy ebben a városban él, ahol ennyi minden megtörténhet és ahol ennyi érzékeny ember veszi a fáradságot és papírra is veti Budapest-élményét.

Te mi alapján választasz?
Abszolút a saját művészi és emberi értékrendem alapján. Nem a formai megoldásokat, a stílust, vagy a profizmust keresem. Csak azt nézem, hogyan hat rám az adott történet. Ha kell, meg is harcolok egy-egy műért, amely esetleg nem annyira profi módon van megírva, de olyan érzelmi töltetet ad, amelytől szerintem kár lenne megfosztani a nézőt vagy az olvasót. Azt szeretném, ha minél többen felfedeznék és rácsodálkozának, hogy milyen fantasztikus helyen élünk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A zene mennyire játszik fontos szerepet az életedben? Láthattunk zenés színházi előadásokban az Orlai produkciónál, énekeltél Cseh Tamás dalokat, Hrutka Róbert is írt neked számot és a 100 szóban a város előadásban is énekelsz.
Az éneklés alapvető részem. Olyan kifejező és felszabadító tud lenni számomra, mint semmi más. Más a színészet, más színészként énekelni és megint más dalokat írni és azokkal kiállni a közönség elé. Mostanában dalokat írok, melyek még kidolgozás előtt állnak ugyan, de nagyon remélem, hogy hamarosan magasabb szintre léphetek.

Fontos, hogy saját szerzeményben is megmutasd magad?
Igen. Az éneklés sűrű, finom, érzelemdús és katartikus tud lenni, a szövegek pedig engem jelentenek. Ezáltal egészen másképp tudom felszínre hozni és megmutatni, ami bennem van, mint színészként. Felszabadító érzés. Gyerekkori álmom, hogy egyszer ott állok egy stadionnyi ember előtt, akik mind az én dalaimra kíváncsiak. 19 éves koromban volt egy zenekarom, a Kornélkül. Közel három évig játszottunk együtt, elég sokat koncerteztünk, aztán az egyetemi elfoglaltságok miatt sajnos ki kellett szállnom. Nyilván az eltelt évek alatt én is értem, sokat változtam, így a zene most sokkal sajátosabb, kiforrottabb formában tér vissza az életembe.

Milyen a te zenéd?
Fiatalos, lendületes, energikus, néhol szókimondó szövegek, néhol érzelmes zenei világ jellemzi. Egy ilyen sokszínű és sajátos projektet képzelek felépíteni, Hrutka Robival közösen. Most várom, hogy minden külső tényező összeálljon és remélem, hamarosan már saját dalaimmal állhatok a nézők elé. Mindent megteszek, hogy létrejöjjön ez a projekt is, hiszen a gyerekkori álmok nem hagynak nyugodni. Egészen másféle önkifejezést jelent, mint a színházban játszani.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Érdekes, hogy ennyire vágysz a zenei karrierre, közben pedig a színházban a sok zenés produkció után most találnak meg a prózai szerepek, nem is beszélve az első filmszerepedről idén a Brazilokban.
Nagyon élvezem a prózai színházat, bevallom, talán sokkal jobban is, mint a zenés produkciókat. Hamarosan a Radnóti Színházban lépek színre egy új előadásban, illetve tavasszal mutattuk be a Leszámolás velem című monodrámát, amelyben egy átlagos meleg srác történetét mesélem el, aki kegyetlen kitaszítottságban volt kénytelen felnőni. Kérdéses volt, hogyan fogadják majd a nézők ezt a témát, hogyan lehet beszélni a borzalmakról úgy, hogy az még éppen elviselhető legyen. A közönségtalálkozókon azt tapasztalom, hogy aki eljön és megnézi a darabot, egyrészt nyitottabbá válik, másrészt kevésbé érzi tabunak ezt a ma még annak számító dolgot. Boldoggá tesz, ha egy kicsit is segíthetek abban, hogy leromboljuk a sztereotípiákat, amik sok esetben feleslegesen riasztják el az embereket egymástól.

Gondoltad volna, hogy a Brazilok ekkora siker lesz?
Nem igazán tudtam előre felmérni, de nagyon örültem neki, hogy egy ilyen érzékeny témának ekkora sikere lett Magyarországon. Érdekes, hogy a film is, akárcsak a Leszámolás Velem, olyan világot mutat meg, amitől sokak idegenkednek, aztán a film végén megtörlik szemüket, mert valami megmozdult bennük. A Brazilok, a maga szeretetteljes ábrázolásával, közel hozza a nézőhöz a romák világát. Nem sajnáltat, vagy megbotránkoztat, inkább kiemeli a közös, emberi értékeinket, a közös, emberi küzdelmeinket. Talán ezért is vonz ennyi embert a mozikba.

Megérintenek ezek a témák?
Fontosnak tartom, hogy közelebbről is megmutassunk a közönségnek olyan témákat és embereket, amikről és akikről általában csak sztereotípiák mentén beszélünk. Az emberi, hétköznapi dolgok, a problémák, amelyekről keveset beszélünk, sokkal jobban érdekelnek művészeti témaként, mint a giga produkciók előre elkönyvelhető sikerei a maguk semmitmondó, felszínes világ- és emberábrázolásaival. A dolgok sokfélék és sokféle nézőpont létezik. Ezért tartom izgalmasnak az alternatív színházcsinálást is. Hiszek abban, hogy a sokszínűség és a sokoldalúság önmagában nem elég, az arra való nyitottságra is szükség van. Ez pedig munka. Kemény munka a részünkről. Kell, hogy felfedezzük egymásban a különbségeket és elfogadjuk, hogy ezek jó dolgok. Az a célom, hogy az emberekből érzelmeket kiváltva felébresszem bennük azt a tudást, hogy mi mindannyian egyek vagyunk. Máshonnan jövünk, mások vagyunk, de ugyanaz a célunk az életben.

vezető kép: Horváth Péter Gyula

 

2018-10-18T20:45:22+01:00 2017. október 11.|