Fehér Szarvas a Duna Palotában

2016. március 31-én, a Duna Palotában (1051 Bp., Zrínyi utca 5.) mutatják be Andrási Attila Fehér Szarvas című színpadi művét, ami Zilahy Lajos azonos című munkája alapján készült.

061.hu

A produkciót így jellemzi a színház közleménye:„Témája azon sorsok lendületes ütközése, amelyek – a múlt század húszas éveiben a Kárpát-medencében, a trianoni kataklizmát követő felfordulás és a csonka nemzetállam konszolidációja idején – lentről foggal, körömmel törnek utat maguknak felfelé, fentről bénultan zuhannak. Közben az elcsatolt területekről menekül a magyarság meghatározó rétege, kialakulóban a bethleni konszolidált kapitalizmus, Sopron körül önkéntesek harcolnak, a király visszatér, majd Budaörsnél megáll. A világ, amely volt, végleg letűnik. Egy házasság, melyen átgázol a történelem.

Egy szépasszony, aki könnyed lábbal táncol az érte epekedő urak gyűrűjében. Történik a múlt század második évtizedének elején, utolsó koronázott Királyunk két hazatérési kísérlete között, Erdélyben és a Székesfővárosban. Háttérben az elszakított magyarság vesszőfutásának kezdete jogfosztottságának első napjaiban, valamint a Székesfőváros megfeszítettsége Királya és Kormányzója között. Előtérben az összeomlás körhintája, amely véletlenszerűen taszít méltót a sárba, és repíti az alantast akár magas méltóságra.”

2016-03-23T14:33:25+01:00 2016. március 23.|