Salman Rushdie elvesztette látását az egyik szemére, és az egyik kezét nem tudja használni annak a késes támadásnak a nyomán, amelyet több mint két hónappal ezelőtt szenvedett el, amikor előadást tartott New York államban – erősítette meg az El Paísnak az ügynöke, Andrew Wylie.

061.hu

A spanyol lap írását szemléző Guardian szerint az író három súlyos sebet kapott a nyakán, az egyik keze cselekvőképtelen, mert a karjában elvágták az idegeket, és még körülbelül tizenöt seb van a mellkasán és a törzsén.

Az indiai születésű brit-amerikai írót máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba augusztus 13-án, egy ideig lélegeztetőgépen volt, és már akkor sejteni lehetett, hogy egyik szemét nem lehet megmenteni. Arra az ügynök nem válaszolt, hogy Rushdie még mindig kórházban van-e.

A Rushdie megkéselésével vádolt 24 éves Hadi Matar ártatlannak vallotta magát gyilkossági kísérlet és testi sértés vádjában, amikor augusztus 18-án megjelent a bíróságon.

Salman Rushdie-ra 1989-ben Irán egykori vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah iszlám halálos ítéletet, fatvát mondott ki az egy évvel korábban megjelent, Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, évekig bujkálnia kellett. Az iráni állam évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvával összefüggő ügyektől, de az író változatlanul ellenségnek számít az országban, egy félállami vallásos alapítvány 2012-ben 2,8 millióról 3,3 millió dollárra emelte a vérdíjat.