Az 1944. augusztus 1-jén kirobbant varsói felkelésről és a magyar honvédek felkelőknek nyújtott önzetlen segítségéről emlékezik meg egy történelmi csatajelent rekonstrukciójával a budapesti Lengyel Intézet.

MTI

A lengyel és magyar hagyományőrző csapatok segítségével felidézett jelenet a két nemzet közös történelmének nagyvonalú és hősies gesztusokban gazdag, mégis kevéssé ismert epizódját igyekszik kézzelfoghatóvá tenni Budapest lakói számára – közölte az intézmény.

A rekonstrukciót követően az érdeklődők még többet megtudhatnak a magyar katonák varsói felkelésben betöltött szerepéről a Lengyel Intézetben, ahol levetítik a Magyar korridor – Varsó 1944 című dokumentumfilmet, valamint röviden ismertetik Maria Zima frissen megjelent Magyar katonák és a varsói felkelés című könyvét is.

Fotó: Archív